szerző:
hvg.hu

Erotikával bármit el lehet adni, az se baj, ha erőltetett, vagy ha betiltják a hirdetést.

A szex az egyik legjobban jövedelmező hirdetési eszköz, az erőszak és a humor mellett ezzel lehet a legtöbb néző figyelmét felkelteni. Ezért aztán a hirdetők igyekeznek reklámfilmjeiket minél erotikusabbra hangolni, számos esetben akár a betiltást is kockáztatva.

A GoDaddy nevű amerikai internetes cég már konkrétan erre a lehetőségre építette reklámkampányát, miután egyik spotjukat túlságosan szexinek ítélte néhány tévécsatorna. A cég azóta gyakorlatilag kizárólag erre a témára építi filmjeinek sztoriját, némelyik egész vicces is, bár inkább egyfajta bumfordi báj jellemző rájuk, nem a kifinomultság. A betiltás mindenesetre valószínűleg hosszú távon nem tett rosszat a cég ismertségének, talán még növelte is azt. Az ugyan nem világos, mi köze van egy nagymellű nőnek az internetes címek regisztrációjához, de ez valószínűleg nem is lényeges része a kampány üzenetének.

A Virgin Mobile telekommunikációs cégnek viszont sikerült 40 másodpercben egy vicces történetet elmesélnie, aminek a nemiséghez tulajdonképpen nem sok köze van, még ha a hirdetést szexiként is jellemzik több helyen. Ebben nem kis része volt Christina Aguilera tehetségének is, aki ugyan egy hangot nem énekel a reklámban, viszont egyszerre ártatlanul bájos és vonzóan dögös.

Az amerikai médiaipar legdrágább hirdetési idejét adó, február eleji Super Bowl döntő reklámai közül többet is sértőnek éreztek különböző érdekcsoportok, a Snickers filmjének sztoriját például a homoszexuálisok néhány szervezete és az emberjogi harcosok egy része kritizálta. A filmet valószínűleg humorosnak szánta a Snickers csokit gyártó Mars vállalat, esetleg néhányan még erotikusnak is találhatják, szerintünk inkább ostoba és taszító, a sportrajongók milliói ennél sokkal jobbat érdemelnek a tévé előtt.

A szintén Super Bowlra időzített General Motors Chevrolet hirdetésére viszont még senki nem panaszkodott, holott tulajdonképpen ez is a szexről szól és tele van félpucér, alsónadrágos férfiakkal. Aránylag vicces, ahogy kifigurázza a fürdőruhában autót mosó lányokat felvonultató videoklipeket és reklámokat, de a hatás kifejtéséhez 30 másodpercnél többre lenne szükség, talán majd megjelenik egy hosszabb változat is. Ha valakinek szintén feltűnne a lovasrendőr, eláruljuk, hogy többször visszatekertük és nem, tényleg nem meztelenül ül a lovon.

Az elmúlt évek szexi reklámai közül több is Kate Moss nevéhez kötődik, az ő szereplésével készült a botrányos Agent Provocateur hirdetés Mike Figgis rendezésében, jó sok látszik a testéből a Bulgari filmjeiben és még a Rimmel spotjai is inkább szólnak az erotikáról, mint a szépségről. De a legjellemzőbb talán mégis a Nikon hozzáállása: Kate Moss dögös, ha meztelenül fotózzuk egy kamerával, abból többet adunk el, igen egyszerű gondolat, de valószínűleg működött. Olyannyira, hogy a Nikon Coolpix S6 fényképezőgép reklámfilmjéből külön rendezői változat is készült, a témával betelni nem tudó nézők és internetezők számára.

hvg.hu Shake

2006 legviccesebb reklámjai - videókkal

Szexszel és humorral mindent könnyebb eladni, ha pedig a reklám egyszerre vicces és erotikus, tuti a siker. A tavalyi év legjobbjai közül válogattunk.

MTI Média

Reklámokban még mindig tabu szeptember 11-e

Borotvaélen táncolnak azok a cégek, amelyek a szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban bármiféle üzleti vagy kommunikációs jellegű tevékenységbe fognak - adja hírül az egyik magyar szakkiadvány - mert a látszatát is el kell kerülniük annak, hogy hasznot húznak a tragédiából.

HavariaPress Autó

Összehasonlító autóreklám sokkolja a szlovák piaci szereplőket

Egy autó, amelytől a Skodának félnie kell! - ezzel a reklámszlogennel indította be reklámkampányát a Zsolna mellett megépült Kia autógyár. A merésznek és magabiztosnak tűnő szöveg a HavariaPress értesülése szerint megütközést váltott ki autóipari szakmai körökben.

hvg.hu Vállalkozás

Izgő-mozgó reklámok és ügyetlen akció a weben

Az interneten előnyös pozícióban van minden, ami fotózható. Egy bútorkészítőnek sem kell sokat spekulálni azon, mi kerüljön a weboldalára. Persze nem mindegy, hogyan jelennek meg ezek a bútorok. Pécsi Ferenc, a hvg.hu honlapkritikusa a Cerasus, bútorkészítő portált elemezte.

Meghalt Sára Sándor

Meghalt Sára Sándor

Kétméteres harcsát fogtak ki a Dunából - videó

Kétméteres harcsát fogtak ki a Dunából - videó

Hivatalosan is most zajlik az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

Hivatalosan is most zajlik az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek

Művéres akciót szerveztek a pesti butikokhoz, ahol ön is vásárol

Művéres akciót szerveztek a pesti butikokhoz, ahol ön is vásárol

“A néppártiak többsége felfogta, hogy a Fidesz támadása a Néppártot gyengíti”

“A néppártiak többsége felfogta, hogy a Fidesz támadása a Néppártot gyengíti”