szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy kutatás megtalálni véli az egyre emelkedő tinédzser kori terhességek okát: mindenért a televízió a hibás. Nem mindenki ért egyet persze.

A televíziónak köszönhetően tagadhatatlanul egyre több szexualitást látnak a gyerekek már egészen kicsi koruktól, a tizenéveseket pedig külön erotikus tartalommal próbálják elérni a tévécsatornák. A Gossip Girl című sorozat például egyértelműen nagyobb részt a szexnek köszönheti meglepő sikerét, és a Beverly Hills 90210 nemrég elindult felújításában szereplő fiatalok is sokkal-sokkal aktívabbak nemileg, mint az eredeti változat kamaszai. Egy kutatás most azt állítja, hogy minél több szexszel szembesül egy tini a képernyőn, annál nagyobb az esélye, hogy terhes lesz a középiskola alatt.

A Rand Corporation kutatói három évet szántak rá, hogy több mint 2000 12 és 17 év közötti tizenéves életét figyelemmel kísérjék és dokumentálják. A tudósok azt állítják, hogy egyértelműen bebizonyosodott az összefüggés a tévében látható szex és a tinik teherbeesése között. Az eredmények szerint azok a kamaszok, akik a legtöbb explicit tartalmat látták, kétszer olyan gyakorisággal voltak hajlamosak rá, hogy 20 éves koruk előtt gyereket szüljenek vagy teherbe ejtsenek valakit, mint azok, akik megmaradtak a Disney csatornánál.

A kutatók a három év alatt háromszor kérdezték ki telefonon keresztül a vállalkozó tiniket, hogy adatokat gyűjtsenek viselkedésükkel, helyzetükkel és tévénézési szokásaikkal kapcsolatban. Ezután részletesen kielemezték az adott időszakban sugárzott 23 szexuális jellegű műsor tartalmát, kiszámolták, hogy a fiatalkorúak milyen gyakran láthatták, hogy a szereplők egymáshoz értek, megcsókolták egymást, szexeltek és múlt- vagy jövőbéli szexuális életükről beszéltek. A számos gyermek megszületéséért felelős műsorok között külön megemlítették a Szex és New Yorkot, ami aránylag érthető és a Jóbarátokat is, ami viszont emlékeink szerint aránylag ártatlan sorozat volt. A Rand Corporation nem vizsgálta, hogy kutatásban résztvevő kamaszok milyen típusú szexuális felvilágosításban vagy oktatásban részesültek, holott abban még a megengedőbb liberálisok és a teljes absztinenciát pártoló konzervatívok is egyetértenek, hogy a fiataloknak megfelelő információkra van szükségük ahhoz, hogy képesek legyen okos döntéseket hozni.

A kutatás eredményeit azok a csoportok, amelyek amúgy is pártolnák a szigorításokat és korlátozásokat, jelentősnek nevezték, a felfedezést pedig elegendő alapnak tartják arra, hogy a szülők eltiltsák a szexuális jellegű műsoroktól tizenéves gyerekeiket. Mások felhívták rá a figyelmet, hogy túlzás lenne azt képzelni, a média ekkora szerepet játszhat a tiniterhességek megelőzésében, a történet ennél bonyolultabb. A Guttmacher Institute egyik szakértője szerint akár az is megtörténhetett, hogy psztán azok a fiatalok nézték a szexszel kapcsolatos tartalmakat leginkább, akik amúgy is jobban érdeklődnek e tevékenység iránt, mint a többiek. A szakértő szerint nevetséges azt hinni, hogy ha kikapcsoljuk a tévét, akkor hirtelenjében megszűnik a kamaszok kedve a szexre és ezen keresztül a teherbeesés lehetősége is lecsökken.

 

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak