szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kész B-tervvel várja az RTL Klub a pillanatot, amikor Ördög Nóra úgy dönt, visszavonul egy időre a képernyőről – írja a Blikk.

Mint beszámoltunk: az RTL Klub műsorvezetője, Ördög Nóra hosszú, közel négy évig tartó várakozás után babát vár. Ettől akár még hónapokig is képernyőn maradhat, de alakulhat úgy is, hogy egyik pillanatról a másikra abbahagyja a munkát. Anyacsatornájánál támogatják és segítik, akárhogy dönt is – írja a Blikk.

"Borzasztóan örülök neki, hogy Nóra áldott állapotba került" – mondta a lapnak Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója. "Ha minden jól megy, hónapok vannak még hátra addig, hogy az esetleges helyettesítéséről szó essen, nagyon sok időnk van. Ez a gárda viszont mindig csapatként működött, minden helyzetben megtaláltuk a megfelelő utódot. Nórinak egy szavába kerül, ha azt akarja, vagy az orvosa azt tanácsolja, hogy szombaton már ne vezesse az X-Faktort, akkor huszonnégy órán belül is beugorhat valaki, megvannak erre a megfelelő kollégák" – nyilatkozta Kolosi, aki arra a kérdésre, talán Lilu vagy Mádai Vivien lehet a beugró, nem kívánt válaszolni, hiszen még nem tárgyaltak velük.

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból