szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közlekedési lámpák keletnémet figurái dundibbak és a gyalogosok jobban felismerik őket - erre az eredményre jutott a brémai egyetem egy tanulmánya.

A tudósok ezt a tömörebb formára vezetik vissza. A hajdani NDK híres lámpaemberkéjének (Ampelmann) kétoldalt kinyújtott karja, illetve dinamikus lépése erőteljesen jelzi a gyalogosoknak, hogy induljanak-e el vagy maradjanak-e ott, ahol vannak - állítja a Claudia Peschke pszichológus vezette kutatócsoport közleménye.

A brémai felmérésben részt vevő húsz személynek megmutatták mindkét fajta figurát, ám a színeiket felcserélték. A teszt során a résztvevőknek egy gomb megnyomásával kellett a lehető leggyorsabban jelezniük, hogy az adott jelnél elindulnának vagy a járdán maradnának-e.

A Plos One online tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberek nemcsak gyorsabban reagáltak, hanem az emberke mozdulatához nem illő szín is sokkal kevésbé vezette őket félre, mint a nyugati lámpafigura esetében.

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta