Bekiabálások Balotellinek: a FIFA-elnök kritizálta a büntetést
Túl enyhének és elfogadhatatlannak nevezte az AS Romára kirótt 50 ezer eurós büntetést Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kedden.
Túl enyhének és elfogadhatatlannak nevezte az AS Romára kirótt 50 ezer eurós büntetést Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kedden.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden bejelentette, hogy a június 9-i Kanadai Nagydíjon már új keverékek állnak majd az istállók rendelkezésére.
Júniusban csődöt jelent Görögország egyik legnépszerűbb labdarúgócsapata, az AEK Athén, amely a következő szezonban önként a harmadik vonalban szerepel.
Már lehet regisztrálni a június 22-én, a Magyar Úszás Napján sorra kerülő egyik fontos balatoni eseményre, a 2,5 kilométeres távra kiírt Samsung Olimpiai Úszófesztiválra, amelyet a balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupával párhuzamosan rendez a Magyar Úszó Szövetség.
Ng Ser Miang, aki 2000-től tavalyig Szingapúr Magyarországra akkreditált utazó nagykövete volt, is elindul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökválasztásán.
Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen légiósa a következő szezonban a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
A Paris Saint-Germain azt szeretné, ha David Beckham akkor is a klubnál maradna, ha az aktív játéktól visszavonul – írja a BBC.
Kiújuló combsérülése miatt előreláthatólag két-három hétig nem léphet pályára Lionel Messi, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárja.
A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya fokozatosan gyógyul, és a decemberi, szerbiai világbajnokságon térhet vissza a csapathoz Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke szerint.
A portugál Benfica, valamint az angol Chelsea is története első sikerére készül a második számú európai labdarúgó kupasorozatban, az Európa Ligában, amelynek fináléját szerdán rendezik Amszterdamban.
Sajtóhírek szerint bombaüzletet kötött a Bajnokok Ligája-döntős Bayern München, amely leigazolja Neymart, a brazilok 21 éves futballcsillagát világrekordnak számító 86 millió fontért (közel 30 milliárd forint). A bajor klub cáfol.
Nem élvonalbeli helyezésekben gondolkodik Benczés Miklós, a labdarúgó NB II nyugati csoportjában bajnok, így a következő szezonban már NB I-es felcsúti Puskás Akadémia vezetőedzője.
Menesztették posztjáról Roberto Mancinit, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City vezetőedzőjét.
Zavargásokba torkollott hétfőn este a Paris Saint-Germain labdarúgóklub harmadik bajnoki győzelmének megünneplése a párizsi Trocadéro téren: több száz futballhuligán gépkocsikat és kirakatokat tört be, összeverekedett a rohamrendőrökkel. Az összecsapásokban harmincan megsérültek, köztük három rendőr. Összesen 21 személyt vettek őrizetbe a rendbontás miatt. Az ellenzék felkészületlenséggel vádolta meg a rendőrséget.
Az AS Roma labdarúgócsapatának 50 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie, mert szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal sértegették többek között Mario Balotellit, az AC Milan fekete bőrű támadóját a két együttes vasárnapi rangadóján.
Nasszer al-Kelafi, a Paris Saint-Germain labdarúgóklub elnöke úgy tűnik nem akarja elengedni Carlo Ancelotti vezetőedzőt a Real Madridhoz.
A Ferencváros nem ideiglenes otthonában, a Puskás Ferenc Stadionban, hanem a győri ETO Parkban fogadja az MTK Budapest csapatát az OTP Bank Liga hétvégi, 28. fordulójában.
Halálra késelték a török Fenerbahce labdarúgócsapatának egyik szurkolóját nem sokkal a Galatasaray elleni bajnoki rangadó után, vasárnap éjszaka.
Életének 77. évében elhunyt dr. Mendelényiné Ágoston Judit, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes női tőrcsapat tagja.
A Borussia Dortmund és a Bayern München szoros csatát vív majd egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében - legalábbis így véli Jürgen Klopp, a dortmundiak vezetőedzője.