Bundaügy Hevesben: több volt focista is bírókat fizetett le
Hat férfit, köztük több korábbi labdarúgót hallgatott ki gyanúsítottként a Heves megyei rendőrség, mert játékosokat és bírókat vesztegettek meg, hogy bundázzák meg a mérkőzéseket.
Hat férfit, köztük több korábbi labdarúgót hallgatott ki gyanúsítottként a Heves megyei rendőrség, mert játékosokat és bírókat vesztegettek meg, hogy bundázzák meg a mérkőzéseket.
HavariaPress
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői, mindössze hatperces rendkívüli közgyűlésén a tagok egyhangú döntéssel módosították a szervezet alapszabályát.
MTI
A Magyar Úszó Szövetség feljelentést tett Szepesi Nikolett molesztálása ügyében. A volt úszónő azt állítja, hogy lány úszó korában a csapat gyúrója szexuálisan zaklatta őt.
MTI
MTI
hvg.hu
José Mourinho szerint már a hét végén kinevezhetik a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
MTI
Három középpályás kihagyásával szűkítette 23 fősre a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott keretét Vicente del Bosque szövetségi kapitány, aki Xabi Alonsót, a Real Madrid játékosát is mellőzi a júniusban sorra kerülő brazíliai Konföderációs Kupán.
MTI
Massimiliano Allegri marad az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.
MTI
A melegekre tett sértő megjegyzése miatt 75 ezer dolláros büntetést kapott Roy Hibbert, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keleti döntőjében érdekelt Indiana Pacers játékosa
MTI
A kenyai Bernard Koech 58:41 perces idővel nyerte a San Diegóban rendezett félmaratoni futóversenyt. Az Egyesült Államokban ez minden idők legjobb eredménye ezen a távon.
MTI
Az alapszakasz-győztes Alba Fehérvár legyőzte a címvédő Szolnoki Olaj csapatát vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó találkozóján, ezzel 3-2-re megnyerte a finálét, és fennállásának negyedik aranyérmét szerezte meg.
MTI
Meglepetésre a Hamburg nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában hosszabbítás után egy góllal jobbnak bizonyult a Barcelonánál.
MTI
Sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg 0-2-es szetthátrányból Tommy Robredo vasárnap a francia nyílt teniszbajnokságon.
MTI
A zárókörben az is eldőlt, hogy az Egri FC mellett az FGSZ Siófok búcsúzik az élvonaltól, mivel hazai pályán kikapott az Újpesttől, s így a Pápa maradt benn.
MTI
Vasárnap hajnalig ünnepelt a Bayern München, miután a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-siker után a Német Kupát is megnyerte. A sorozat szombati döntőjében 3-2-re legyőzte a VfB Stuttgart együttesét, ezzel a német futball történetének első triplázója lett.
MTI
A Himalája-expedíció a honlapján tette közzé azokat a képeket, melyek az utolsó fotók Erőss Zsoltról és Kiss Péterről. A fényképek a Kancsendzönga csúcsán készültek.
hvg.hu
Az orosz ellenzék egyik vezetője szerint hivatalnokok és üzletemberek 30 milliárd dollárt sikkasztottak el a Szocsi téli olimpia előkészületei során. A jövő télen tartandó ötkarikás játékok becsült költségei néhány év alatt az ötszörösére ugrottak. - közölte az Inforádió a BBC-re hivatkozva.
InfoRádió
3-2-re győzött a Bayern München a Stuttgart ellen, ezzel a német kupát is megnyerte.
hvg.hu
Távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától Gonzalo Higuaín, az együttes argentin válogatott csatára.
MTI
A világelső Novak Djokovic rendkívül könnyedén, három sima szettben nyert a bolgár Grigor Dimitrov ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon.
MTI
A már ezüstérmes Videoton hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedett a Pécs együttesétől a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának utolsó szombati mérkőzésén,
MTI
A Mezőkövesd együttese végzett az első helyen a labdarúgó NB II keleti csoportjában, így a következő szezonban az első osztályban szerepelhet. Véber György együttese a szombati zárófordulóban 4-1-re diadalmaskodott a Ferencváros második csapatának vendégeként.
MTI