Tikitakáék vasárnap sokkal jobban zárnak majd
 

Tikitakáék vasárnap sokkal jobban zárnak majd

Játszották azt, amit úgy tűnik, egyre jobban tudnak. Játszották úgy, ahogy kell. Defenzíven, ahogy már nagyon-nagyon-nagyon régen nem láthatott olasz válogatottat játszani a nagyvilág. Talán 1982-ben utoljára – legalábbis nekem az a banda a legemlékezetesebb.

Vajna Tamás Vajna Tamás

92 éves átkot törhetnek meg a spanyolok az Eb-döntőben
 

92 éves átkot törhetnek meg a spanyolok az Eb-döntőben

Amennyiben Spanyolország történelmet szeretne írni és zsinórban harmadik trófeáját megszerezni világversenyen, úgy azt az olasz válogatottat kellene legyőznie, akiket 1920 óta nem voltak képesek a rendes játékidőben, ekkora eseményen.

hvg.hu hvg.hu





Betli után - szurkolói búcsú a németektől
 

Betli után - szurkolói búcsú a németektől

Az olaszok az első negyedórát és a második félidőben talán összesen tíz percet leszámítva végig az ellenőrzésük alatt tartották a meccset. És amit Löw szlogenként a védekezéses szituációkról mondott, hogy a lényeg, minden helyzetben létszámfölényben lenni, azt az olaszok tökéletesen megvalósították.

Walter, a fricc Walter, a fricc




Kassai a sajtóban: eredményei helyett a hibájáról
 

Kassai a sajtóban: eredményei helyett a hibájáról "csámcsogtak"

Kassai Viktor egy év leforgása alatt megjárta szakmája csúcsát és zuhant a legnagyobb mélységbe is, legalábbis a hazai sajtóvisszhangok alapján - közölte a Ferling Webline, amely médiakutatást végzett a játékvezetőről. E szerint "a korábbi sikerek sem tudják elcsitítani az Eb alatt elkövetett hibán csámcsogó online portálokat".

hvg.hu hvg.hu



Prandelli:
 

Prandelli: "Ez még csak a kezdet"

Az olaszok kapitánya csak elismeréssel tudott szólni csapata és Balotelli teljesítményéről, míg Löw a hibákat emelte ki, és hogy a korai gól megbosszulta magát.

hvg.hu hvg.hu





Balotelli az igazi Super Mario, Németország kiesett
 

Balotelli az igazi Super Mario, Németország kiesett

Tökéletes munkával döntötte romba Németország álmait Mario Balotelli és az olasz nemzeti tizenegy. Pontosak, koncentráltak és eredményesek voltak, pont ellenkezője a mai német válogatottnak.

Dömötör Tamás Dömötör Tamás