A tét: rátelepednek-e a spanyolok Európára?

Egyetlen párharc tűnik lefutottnak az Európa Liga negyeddöntőinek mai visszavágója előtt. A legjobb négy közé akár három spanyol csapat is bejuthat, ami a Barcelona és a Real Madrid BL-elődöntőjével együtt már szinte nyomasztó hispán fölényt jelentene Európában.



Muamba megtette az első lépéseket

Csaknem három hét után megtette az első lépéseket Fabrice Muamba, a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Bolton Wanderers labdarúgója, akinek egy március 17-i mérkőzés közben állt meg a szíve.


Rooney, Ronaldo és Szkander bég a kapuk előtt

A nemzetközi helyzet fokozódik, az európai futball-ligák elit csapatai érzik már, hogy a bajnoki trófea a spájzban van. Kitekintünk, hogy állnak a nagyok, de a futball demokratikus jellegét hangsúlyozandó néhány érdekes kisebb versengés boldog és tragikus hőseit is szemügyre vesszük.



Emberjogi bírósághoz fordul az olasz bundabotrány főszereplője

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Luciano Moggi, a Juventus korábbi főigazgatója és a 2006-os olasz bundabotrány főszereplője, miután az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) szerdán elutasította fellebbezését, így érvényben marad örökös eltiltása a futballtól.








Kettős győzelemmel ment a négybe a Chelsea és a Real

A Real Madrid és a Chelsea is győzött és bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe - az angolok izgalmasabb meccsen verték a Benficát, a Real Madrid ötöt lőtt a sorozat ciprusi hősének, de az APOEL is sikerélményeket szerzett. Chelsea-Barcelona, Bayern-Real Madrid elődöntők jönnek.


"Massának fejben kell javulnia"

A brazil Rubens Barrichello szerint honfitársa, Felipe Massa, a Ferrari Forma-1-es pilótája nem technikai gondokkal küzd, hanem "fejben kellene javulnia".




Érvényben maradt Moggi örökös eltiltása

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította Luciano Moggi fellebbezését, így érvényben marad a Juventus korábbi főigazgatójának, a 2006-os bundabotrány főszereplőjének örökös eltiltása a futballtól. Moggi mellett ugyanilyen büntetésben részesült a torinói klub egy másik alkalmazottja, Antonio Giraudo.


Ligakupa: döntős a Videoton

A Videoton hazai környezetben Vaskó Tamás góljával nyert a Pápa ellen a labdarúgó Ligakupa elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott a fináléba.


Hogy Görbiczék BL-döntőt játszanak-e, a sebességen fog múlni

Túltette magát a valceai vereségen (35-31) a Győri Audi ETO KC, a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján Veszprémben végképp feledtethetik a horrorisztikus második félidőt. Persze a tanulságok megvannak: ha odafigyelünk, mi vagyunk a jobbak – mondják a győriek.


Húszezer eurós büntetést kapott az FC Porto

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt szerdán 20 ezer eurós (kb. 5,9 millió forint) pénzbüntetést szabott ki az FC Portóra.