Súlyemelő Eb: tíz magyar küzd kvótáért

Kiss Attila is ott lesz Antalyában, ennél fogva mindkét nemnél teljes válogatott, a férfiaknál hat-, a nőknél négyfős magyar csapat próbálja meg kiharcolni a még lehetséges egy-egy kvótát a londoni nyári olimpiára a hétfőtől vasárnapig tartó törökországi súlyemelő Európa-bajnokságon.



Sírjon a Volga! – KEK-döntőbe juthat a Fradi

Magyar idő szerint szombat délben, meglehetősen szokatlan időpontban játssza Volgográdban a KEK-elődöntő visszavágóját a Ferencváros női kézilabda csapata. De hát az se túl megszokott, hogy ugyanazon sorozaton belül egymás után három orosz ellenfelet kell kiverni. Nyolc gólos előnye alapján a Fradi bízhat benne, hogy meglesz a mesterhármas.



Tenisz DK: Fucsovics bravúrja után Kellner is győzött

Fucsovics Márton öt játszmában megverte Ernests Gulbist pénteken az Euro-afrikai Zóna II. csoportjában zajló tenisz Davis Kupa-összecsapáson, Nyíregyházán. Később Kellner Ádám is nyert Deniss Pavlovs ellen, így a magyar válogatott 2-0-ra vezet.



Kosárlabda: bejutott a döntőbe a Sopron

Elsőként a címvédő Sopron jutott be a női kosárlabda NB I fináléjába: Székely Norbert együttese az elődöntő pénteki, második mérkőzésén is magabiztosan győzött a ZTE ellen, így megnyerte a párharcot.




Kézilabda: megverték a svédek a brazilokat

A házigazda svéd férfi kézilabda-válogatott a vártnál nehezebben, 25-20-ra nyert a magyarokkal szemben szombaton pályára lépő brazil csapat ellen a göteborgi olimpiai selejtező torna első, pénteki fordulójában.




Nagy magyar győzelem, egy lépés London felé

Küzdelmes, a várt izgalmakat hozó meccsen megverte Macedóniát a magyar férfi kézilabda-válogatott a göteborgi olimpiai selejtező tornán. Nagyot védekeztünk és a cseréknek helyén volt a szívük. Rengeteget érhet ez a siker, akár olimpiát is.






Birgit Fischernek szívritmuszavarai vannak

Szívritmuszavar miatt nem indulhat a német kajakosok és kenusok első, péntek-szombati olimpiai válogatóján a nyolcszoros ötkarikás bajnok Birgit Fischer, akit háziorvosa a rajt előtt eltiltott a szerepléstől.


Olimpia a tét a férfi kéziseinknek

Sosem fordult még elő – a ’84-es bojkott kivételével -, hogy magyar kézilabda-válogatottak nélkül rendezzenek olimpiát. Mivel Görbiczék már tavaly elbukták a németek elleni selejtezőt, férfi kéziseink a sportág jövőjéért is játszanak mától a göteborgi kvalifikációs tornán.


A macedón kézisek szerint ők a favoritok

A macedón kézilabda válogatott nagy önbizalommal készül a ma délután kezdődő olimpiai kvalifikációs tornára, ahol a magyar, a svéd és a brazil válogatott lesz az ellenfelük.