Szombaton pályára lép Muamba csapata
Fabrice Muamba állapotának javulására tekintettel a Bolton Wanderers labdarúgócsapata úgy döntött, hogy szombaton pályára lép a Blackburn ellen a Premier League 30. fordulójában.
Fabrice Muamba állapotának javulására tekintettel a Bolton Wanderers labdarúgócsapata úgy döntött, hogy szombaton pályára lép a Blackburn ellen a Premier League 30. fordulójában.
MTI
Egy hónappal a Dimitri Sartison elleni világbajnoki címmeccse előtt már Hamburgban készül Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú bajnoka, aki túlvan egy kemény lengyelországi alapozáson.
MTI
A legendás Kubala Lászlóhoz hasonlóan az aranylabdás Lionel Messi is arra sarkallhatja az FC Barcelonát, hogy új futballstadiont építsen magának.
MTI
Egybehangzó német médiainformációk szerint a korábbi bolgár válogatott Kraszimir Balakov lesz a német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó 1. FC Kaiserslautern új vezetőedzője.
MTI
Az olimpiai részvétel kiharcolása a tét a magyar válogatott számára a vasárnapi, budapesti női tőr csapat Világkupa-versenyen.
MTI
Lars Bender két évvel, 2017-ig meghosszabbította jelenlegi szerződését a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatával.
MTI
A korábbi világbajnok Lennox Lewis szerint mély válságban van a nehézsúlyú profi ökölvívás.
MTI
Fabrice Muamba édesapja szerint a Bolton Wanderers játékosa magához térése után első mondatai között azt kérdezte: "veszítettünk?" A focistának szombaton, a labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében állt meg a szíve a pályán, és azóta egy londoni klinikán kezelik.
MTI
MTI
hvg.hu
Budapesten rendezik a férfi, Győrben a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét.
MTI
Debrecenben rendezné meg a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa négyes döntőjét a Szolnoki Olaj, amely kedden 82-78-ra győzött a lett Ventspils vendégeként a két sikerig tartó negyeddöntő harmadik, utolsó mérkőzésén, így 2-1-re megnyerte a párharcot.
MTI
A ljubljanai divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott két felkészülési mérkőzést vív a káposztásmegyeri Jégpalotában.
MTI
Immáron hivatalosan is minden idők legjobb Barcelona-csatára a 24 éves argentin, aki a Granada elleni bajnoki megdöntötte César Rodriguez gólcsúcsát. Ahogy egy uralkodóhoz illik, mesterhármassal.
hvg.hu
Pastor Maldonado, a Forma-1-es Williams pilótája azt nyilatkozta, hogy a versenyautója kitűnő és ő mindent elkövet majd azért, hogy pontszerző helyen végezzen a vasárnapi Malajziai Nagydíjon.
MTI
Kirúgták a Vasastól Golecz Gábor technikai vezetőt, a klub szerint ugyanis az ő hibája, hogy nem újíttatta meg időben meg egyik játékosuk sportorvosi igazolását, így őt szabálytalanul léptették pályára. A Nemzeti Sport azt írja, hogy Golecz a pályán kedden összeverekedett a Vasas egyik alkalmazottjával.
hvg.hu
Médiainformációk szerint hamarosan elkötelezi magát az FC Barcelonához Neymar, a brazilok óriási tehetségnek tartott labdarúgója.
MTI
A rasszista vita ellenére az angol Premier League vezetősége elvárja a kézfogást John Terrytől és Anton Ferdinandtól a Chelsea és a Queens Park Rangers labdarúgócsapatának áprilisi bajnoki mérkőzése előtt.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa (ft) írásbeli megrovásban részesítette kedden a Vasas tizenegy játékosát, mert sportszerűtlen magatartásuk miatt - amellyel a csapatnál kialakult helyzet ellen tiltakoztak - a Győri ETO elleni, szombati bajnoki mérkőzés hét perc késéssel kezdődhetett csak el.
MTI
Továbbra is súlyos állapotban van Joao Havelange. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnökét vasárnap éjjel szállították kórházba Rio de Janeiróban.
MTI
A Szolnok bravúros győzelmet aratott kedden a lett Venstpils vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének harmadik, utolsó mérkőzésén, így 2-1-re megnyerte a párharcot, és bejutott a négyes döntőbe.
MTI
A Benfica stadionjában, a lisszaboni Estádio da Luzban (a Fény Stadionjában) rendezik 2014-ben a Bajnokok Ligája döntőjét - határozott kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága.
MTI