Szuperruhában úszik majd Phelps

Michael Phelps amerikai úszósztár számos új világcsúcsot vár attól az új szuperdressztől, amelyet szerdán mutat be a nagyközönségnek.



Szombaton tartják az idei első Balaton-átcsúszást

Szombaton tartják a téli szezon első, adventi "Balaton-átcsúszását" - a badacsonyörsi öblöt kajakkal, szörffel, vitorlással és katamaránnal hajózzák át. A túrázók fel kívánják hívni a figyelmet arra, milyen jogszabály-módosításokra lenne szükség azért, hogy a Balatonon ne gátolják a vízi sportok szabad gyakorlását.



Blikk: Zsivoczky Attila is húsevő baktériummal küszködött

Nem Kiss Dániel az egyetlen válogatott magyar atléta, akinek szervezetét húsevő baktérium támadta meg. A Blikk szerint a világbajnoki bronzérmes, olimpiai hatodik helyezett tízpróbázó, Zsivoczky Attila is elkapta korábban a fertőzést.




Barrichello fillérekért is versenyezne

Bármire hajlandó Rubens Barrichello annak érdekében, hogy folytathassa pályafutását a Forma-1-ben: a veterán sofőr makacsul kitart amellett, hogy nem az évadzáró Brazil Nagydíj volt az utolsó versenye, célja pedig a Williams-szerződéshosszabbítás, amelyért Kimi Räikkönen kiválásával gyaníthatóan Adrian Sutillal fut versenyt.






Jövőre pont kerülhet Sousa "fejelési" ügyének a végére

A Bicskei Városi Bíróság elnöke, Szekeres Mónika előkészítő ülés keretében hallgatta meg Borbola Bencét, a Nemzeti Sport újságíróját, aki a szeptember 14-i, felcsúti barátságos labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt jelentette fel a Videoton portugál vezetőedzőjét, Paulo Sousát.


Vb-főszervező lehet Ronaldo

Sajtóértesülések szerint Ronaldo lesz a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának az elnöke.


Kubica lesz Räikkönen csapattársa?

Meglepő adalékkal szolgált Kimi Räikkönen szerződtetésének bejelentése után a Lotus Renault GP csapatfőnöke, aki elárulta: bár Vitalij Petrovnak érvényes szerződése van, nem kizárt, hogy Robert Kubica lesz a visszatérő finn csapattársa 2012-ben. Petrov menedzsere szerint 10 napot kaptak, hogy eldöntsék: mennek vagy maradnak.



Balzsay füle jobban van, dereka rosszabbul

A füle már jobban van, deréksérve miatt azonban elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka.