Tévez kontra Manchester City: van még kiút?

A Manchester City fegyelmi bizottsága úgy ítélte meg, hogy Carlos Tévez valóban visszautasította a pályára lépést a szeptember 27-i Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Az angol klubnak viszont nem kell, ő menne, érdeklődő pedig több is van, a megoldás mégsem könnyű.






Újabb gyanúsított a "bundaügyben"

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.



Webber: az egész Red Bull mögöttem áll

Mark Webber, a Forma-1-es Red Bull Racing pilótája elmondta, maximális támogatást kap a csapatától, hogy az idei világbajnoki pontversenyben megszerezze a második helyet. Nemcsak a hétvégi Indiai Nagydíjon, hanem a szezon utolsó futamain is.




Walcott a Barcelonába megy?

Angol lapértesülések szerint a fiatal játékos elhagyja az Arsenalt a katalán csapat kedvéért - olvasható az FC Barcelona Noticias blogon.



Obama is megszólalt az NBA bérvitájában

Barack Obamát, az Egyesült Államok kosárrajongó elnökét is nyugtalanítja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) zajló bérvita, és a fenyegetés, hogy esetleg a teljes szezon elmarad.


Elverték a US Open győztesét a WTA-vébén

A fehérorosz Viktorija Azarenka két sima játszmában legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt Isztambulban, a 4,9 millió dollár összdíjazású női tenisz WTA-világbajnokság szerdai játéknapján.


Már megvan Rogge utódja a NOB élére?

Már eldőlt, hogy ki lesz a 2013-ban távozó Jacques Rogge utódja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztján - legalábbis ezt mondta szerdán Mario Vazquez Rana, a NOB végrehajtó bizottságának tagja.


Hihetetlen gólt szerzett a brazil futsalkirály - videó

A brazil Falcão vitathatatlanul a futsal egyik legnagyobb csillaga, de több száz gólja közül minden bizonnyal az egyik legemlékezetesebb az Oroszország elleni. A labdát a mellkasával továbbította a hálóba, ezzel csapata meg is nyerte a finálét.




Eldőlt, mikor játszik Egervári csapata

Véglegessé vált a magyar labdarúgó-válogatott jövő havi programja, azaz eldőlt, hogy Egervári Sándor együttese hány órakor játszik november 11-én Liechtenstein és négy nappal később Lengyelország csapatával.


Galéria: rengeteg rajongó búcsúztatta Simoncellit

Több száz barát, ismerős és rajongó jelent meg szerda délelőtt Marco Simoncelli búcsúztatásán; a 24 esztendős olasz motoros a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi, Malajziai Nagydíján szenvedett halálos balesetet.