Simán verte a Bayern München a Manchester Cityt

A Bajnokok Ligájában a második mérkőzését is megnyerte a Bayern München: a Bundesligában élen álló bajor csapat hazai pályán simán verte az angol Premier League-ben második Manchester Cityt.


Pozitív lett a doppingtesztje az egyik magyar kajak-kenusnak

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportág egyik felnőtt versenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során - közölte kedden késő este az MKKSZ.


A Bajnokok Ligája keddi eredményei

Az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Bayern München két góllal nyert a Manchester City ellen, a Manchester United döntetlent játszott a Basellel, a Lyon pedig kettő nullára verte a Dinamo Zagrebet.


A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten. A résztvevők szerint összefogásra, megfelelő kormányzati és piaci szabályozásra van szükség az illegális sportfogadások elleni fellépéshez.



15 év után visszatér Kemény Dénes elődje, Horkai György

A szeptember 23-án a Magyar Vízilabda Szövetség úgy határozott, hogy visszahívja Székely Bulcsút, és a tapasztaltabb Horkai Györgyöt nevezi ki a férfi utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőjévé. A tréner az MR1-Kossuth Rádiónak beszélt terveiről.


Rendőrök tartóztatták fel a BL-meccsre induló Dortmund buszát

A tervezettnél ötven perccel később tudott csak felszállni kedden a szerdai, Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre induló Borussia Dortmund repülőgépe, mert a labdarúgócsapatot szállító autóbuszt gyorshajtás miatt megállították a rendőrök.


Tőzsér Sousáról: "csak pozitív dolgokat hallottam róla"

A magyar bajnok Videotonnál minden rendben van, nagynevű az edző, rendezett az anyagi háttér, és ha külföldi viszonylatban még nem is, de magyar szinten profi és jól működő a klub – írja egyik blogbejegyzésében Tőzsér Dániel, a belga Genk játékosa. Hozzáteszi, csak jó véleményeket hallott a Videoton nemrég botrányba keveredett edzőjéről, Paulo Sousáról.




Esélyt sem adott Arn Grétának ellenfele

Arn Gréta 6:2, 6:1-re kikapott a 13. helyen kiemelt német Julia Görgestől a 2,05 millió dollár összdíjazású tokiói női tenisztorna keddi, második fordulójában, és nem jutott a 16 közé.


A Bajnokok Ligája keddi programja, nehéz meccs előtt Kassai és a Real Madrid

Szeptember 27-én elkezdődik az UEFA Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonjának második csoportköre. A két legérdekesebbnek ígérkező meccsen Kassai Viktor a Bayern München - Manchester City mérkőzést vezeti, a Real Madrid pedig az Ajaxot fogadja. A meccsek 20:45-kor kezdődnek, kivéve az orosz CSZKA Moszkva hazai meccsét, ami 18:00-kor veszi kezdetét.







Kézilabdás álompár Magyarországon

A Győr Audi ETO KC norvég beállósa, Heidi Löke és a magyar női kézilabda-válogatott új kapitánya, Karl Erik Böhn között 17 év a korkülönbség, de ez egyiküket sem érdekli különösebben – írja a Hajcsatok blog.


Azerbajdzsán tagadja a BBC bokszbundás vádjait

Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.