Murray: "Úgy érzem, elkapom Nadalt"

A brit Andy Murray tudja: fejben és taktikailag is a legjobbját kell nyújtania, de úgy érzi, most pénteken elkapja a világelső, címvédő Rafael Nadalt a Roland Garros elődöntőjében.


Megérkezett az Egervári-csapat Luxemburgba

Körülbelül 13 órakor landolt a magyar labdarúgó-válogatott repülőgépe Luxemburgban, ahol Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata pénteken 20:15 órától a helyi nemzeti együttessel játszik barátságos mérkőzést.


Az interneten emlékeznek Cozmára

Remport Csaba, a szurkolói klub elnöke elmondta, az oldalon Marian Cozma tiszteletére gyertyákat lehet gyújtani és emlékező sorokat beírni.


Bánki: július 1-jén léphet hatályba a „húszmilliárdos törvény”

Július 1-jén léphet hatályba a sportot érintő társaságiadó-kedvezményről szóló törvény, amelynek általános vitája hétfőn kezdődik a parlamentben – nyilatkozta csütörtökön Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.



FIFA: Blatter "főbölcsnek" Henry Kissingert kéri fel

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének szerdán újabb négy évre megválasztott 75 esztendős Sepp Blatter a volt amerikai külügyminiszter, Henry Kisinger (88), továbbá a hollandok élő futball-legendája, Johann Cruyff (64) segítségére is számít a bejelentett reformok megvalósításában, a FIFA erkölcsi megtisztulásában.




NBA: Shaquille O'Neal visszavonul

Shaquille O'Neal, minden idők egyik legjobb centere, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négyszeres győztese szerdán bejelentette, hogy visszavonul.


Videó: 25 éve kaptunk egy hatost a szovjetektől

Huszonöt évvel ezelőtt szerepelt utoljára világversenyen a magyar futballválogatott, de első, Szovjetunió elleni mérkőzésén korszakos vereségbe szaladt bele, hat-nullra verték meg a csapatot.



Giuseppe Rossit vinné a Barcelona

A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona megkezdte a tárgyalásokat Giuseppe Rossi, a Villarreal olasz futballistájának szerződtetéséről.



Komoly műtéten esett át Puyol

Várhatóan 2-3 hónap pihenőre kényszerül szerdai térdműtéte után Carles Puyol, a spanyol bajnok és friss Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya.


Roland Garros: Nadal és Murray elődöntős

A címvédő, korábbi ötszörös győztes Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon: a spanyol világelső a szerdai negyeddöntőben fantasztikus játékkal, három szettben nyerte a tavalyi finálé "visszavágóját" a svéd Robin Söderling ellen.


Blatter újrázott a FIFA élén

Az egyedüli jelöltként induló Joseph Blattert szerdán újabb négy évre megválasztották elnöknek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi székházában zajló 61. kongresszuson.


Contador minden idei eredményét törölhetik

Amennyiben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Alberto Contador doppingügyében helyt ad a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) fellebbezésének, akkor a szövetség visszamenőleg törli a spanyol versenyző 2011-es eredményeit, így például a Giro d'Italián aratott győzelmétől is megfosztják.


Hogyan csinálta meg Erőss Zsolt? – exkluzív beszámoló

A lábamputáción átesett Erőss Zsolt május 21-én egy társával feljutott világ negyedik legmagasabb hegyének tetejére. Másfél év alatt legalulról újra a csúcsra jutott. A hegymászók szerdán tértek haza, ennek apropóján Erőss maga számolt be a hvg.hu-nak sikeréről.