Akkor leszek a legjobb és a leggyorsabb a vízben, ha a saját céljaimat próbálom elérni, de mindig örülök, amikor egy kis boldogságot tudok hozni Magyarországnak
– válaszolta Kós Hubert, amikor arról kérdeztük, érez-e terhet magán amiatt, hogy az utóbbi időben ő vált a magyar úszósport első számú és – Milák Kristóf távollétében – talán egyetlen éremesélyesévé. Az idei vizes világbajnokságon egyedül ő tudott dobogóra állni: 200 méter háton, ahol a tavalyi párizsi olimpián és a fukuokai vb-n is nyert, ezúttal is legyőzhetetlen volt, 200 vegyesen pedig a harmadik helyen végzett. A versenyen nyolc döntőben volt érdekelt magyar úszó, ezek közül két egyéni és egy váltószereplés is a BVSC huszonkét éves klasszisának nevéhez fűződik.
Kós Hubert rajtol a férfi 200 méteres hátúszás középdöntőjében a szingapúri vizes világbajnokságon a World Aquatics Arénában 2025. július 31-én.
MTI / Illyés Tibor
„Én vagyok az, aki úszik, nekem magamnak kell kitűznöm a céljaimat. Ha másokra hallgatnék, mások határoznák meg, mit érjek el, csak nyomást jelentene, nem pedig segítene abban, hogy jobban ússzak. Én örülök a legjobban, amikor nyerek, és én érzem magam a legrosszabbul, ha nem tudok győzni. Nem hallgatok más hangokra. Most, a vb-n is voltak olyan úszók, akik a 200 hát előtt azt mondták, simán nyerek, aztán az utolsó ötvenen nagyon jött a dél-afrikai (Pieter Coetze – a szerk.). Én ezekkel képben vagyok, és minden számhoz annak tudatában állok oda, hogy meg kell dolgoznom a győzelemért, mert
mindig annyira vagyok csak jó, amilyen az utolsó versenyem.
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) által szervezett sajtóbeszélgetésen az Egyesült Államokban tanuló és készülő Kós arról is beszélt lapunknak: könnyebbséget jelent számára, hogy a Texasi Egyetemen nem jut el hozzá minden itthoni hír, és kevésbé van kitéve a média és a nagyközönség érdeklődésének is. „Könnyebb így, és ezt az olimpiával kapcsolatban is tapasztaltam: kimaradtam az azt megelőző őrületből. De egyébként is hatékonyan ki tudom zárni a körülöttem lévő zajt.”
Bár az egyetemen már megkezdődött az oktatás, Kós még nem tért vissza Amerikába. Ennek prózai oka van: az eddigi tanulóvízumát egy szabadabb mozgást, több lehetőséget biztosító pro vízumra cseréli, az ehhez kapcsolódó eljárás azonban elhúzódik. Azt reméli, hogy az új papír birtokában már nem fog előfordulni, ami korábban megesett vele: szorgalmi időszakban utazott haza az országos bajnokságra, és amikor visszatért, „volt hozzám pár kérdésük a repülőtéren”.
Tavaly az olimpia után azonnal edzésbe állt, idén azonban a vb után kapott egy rövid pihenőt az edzőjétől, Bob Bowmantől, aki korábban Michael Phleps, jelenleg pedig többek között a Párizsban négy aranyat nyert Leon Marchand felkészítője is. A szakember korábban az arizonai állami egyetemen dolgozott, onnan szerződött tavaly Austinba, ahová Kós is követte. „Bob örült annak, hogy tavaly egyből beleálltam a munkába és segítettem a csapatnak megnyerni egy bajnoki címet, szerintem ezért is engedett el könnyebben a megszokottnál egy picivel több időre” – magyarázta. A valamivel több mint háromhetes szünet alatt a magyar klasszis eltöltött néhány napot a Maldív-szigeteken – ahogy fogalmazott, megtanult újra nyaralni –, de ott sem tudott elszakadni a víztől, és edz is, bár nem olyan intenzitással, mintha a mestere felügyelné a tréningjeit.
A jövő héttől azonban újra beleveti magát a felkészülésbe, és az októberi amerikai világkupa-fordulókon már ismét versenyez majd. Megjegyezte azt is, hogy bár ezek pénzdíjas események, ő nem részesülhet semmilyen jutalomban, mert az amerikai egyetemi (NCAA) szabályok szerint amatőr sportolónak minősül. „De amúgy sem ez lenne a lényeg, hanem hogy a világ legjobbjaival versenyezhetek” – fűzte hozzá.
A világbajnokságon történteket felidézve arról beszélt, hogy míg a 2023-as fukuokai megmérettetésen, majd az olimpián a legfontosabb célja a győzelem volt, most már – Bowman iránymutatása alapján – elsősorban a minél jobb időeredmény elérésére összpontosított. „Ez most sokkal jobban fájt, mert a világrekord alatt voltam 150 méterig. És sokkal többet is tanultam ebből az úszásból.”
Arról is nyíltan beszélt, hogy a döntő után, miközben az egyik olasz televízió munkatársa készített vele interjút, az erőkifejtéstől elhányta magát. „’23-ban is hánytam, nem ez az első eset, amikor ez történt velem. Kétszáz háton az utolsó ötven tényleg kegyetlen. Azért más a hátúszás, mint az összes többi, mert ott kapunk levegőt. Nem az oxigénhiány miatt halunk meg, hanem mert annyira kihajtjuk magunkat, hogy mindenféle problémáink keletkeznek a végére. Kellett is hajtanom magamat maximumra, mert nagyon jöttek mellettem, és bár a harmadik ötvenem még jó volt, a negyediken még harcolni kellett, úgy is, hogy nem tudtam már mozgatni a testemet.”
Hiába nyert, nem az volt a kedvenc pillanata a vb-n. Sokkal jobban örült annak, hogy a barátaival és csapattársaival, Marchand-nal és Shaine Casasszal együtt állhatott fel a dobogóra.
A bronzérmes Kós Hubert, a győztes francia Leon Marchand és az ezüstérmes amerikai Shaine Casas a férfi 200 méteres vegyesúszás döntője után a szingapúri vizes világbajnokságon
MTI / Illyés Tibor
A mostani beszélgetésen lelkesen mesélt a jövőbeli terveiről – hogy miben szeretne jelentősen fejlődni és hogy milyen fontosak számára a váltószámok –, egy néhány héttel ezelőtt készült interjúban azonban elárulta, hogy többször is foglalkoztatta már a visszavonulás gondolata. Az is megfordult a fejében, hogy Párizs, azaz a második olimpiája után felhagy az úszással. Most úgy fogalmazott: „Nagyon fontos, hogy legyen cél. Nekem az volt a célom, hogy olimpiát nyerjek, de abba nem gondoltam bele, hogy ha 21 évesen nyerek egy aranyat, akkor esetleg tudok majd még többet is. A visszavonulást akkor határoztam el, amikor még Magyarországon edzettem. Itt, azt gondolom, sokkal nehezebb úszni.
Mentálisan sokkal többet vett ki belőlem minden egyes nap. Nem volt kivel edzenem, előfordult, hogy teljesen egyedül úsztam. Kinn nagyon kemények az edzések, de olyan emberekkel vagyok körülvéve, mint Leon és Shaine, és most Summer McIntosh is odajött, aki a legjobb női úszó. Nagyon ritka – legyen szó bármilyen sportágról –, hogy a világ legjobbjai egy helyen vannak; így sokkal jobban lehet bírni ezt a terhelést.
Amikor kimentem és láttam, hogy lehet így is úszni, akkor elfelejtettem azt a tervemet, hogy a közeljövőben abbahagyom. Sokáig látom magam még ott kinn. Hogy 28-ig vagy 32-ig, az majd kiderül.”
S hogy a motivációja miből fakad? „Nagyon fontos, hogy azt mutasd Bobnak, jó vagy, és van értelme veled foglalkoznia. Amíg tanulunk, ez könnyű, de majd azután, hogy végeztünk az egyetemen, keményebbek lesznek az elvárások. »Ha nem vagy a top háromban a világon, minek eddzelek, ha van még itt tizenöt olyan úszó, aki job nálad?« Ezért sem szabad leállni, mert oké, hogy jól úsztam néhány versenyen és nyertem pár érmet, de az élet nem áll meg. Az én legnagyobb versenyeim még előttem vannak. Ha arról van szó, hogy mi motivál leginkább, akkor a sor elején az áll, hogy Bobnak feleljek meg, azután jöhet az, hogy megverjük egymást az edzéseken.”
A világbajnokságot követően a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – már nem először – keményen kritizálta a MÚSZ-t és arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredményesség megőrzése érdekében reformokra van szükség. Ennek nyomán arról kérdeztük Kóst, szerinte milyen elemeket lehetne lemásolni, adaptálni a speciálisan szerveződő és finanszírozott amerikai rendszerből, amelyek segíthetnék az itthon edző versenyzők felkészülését. „Az egyetemi rendszert sehol máshol nem lehet lemodellezni, de sokat beszéltem Wladár Sándor elnökkel arról, hogy min lehetne változtatni, hogy miben lehetnénk jobbak. Egyetért velem abban, hogy szükség van az átalakításra, a frissítésre, elnézve azt, hogy a világbajnokságon hárman vagy négyen úsztak csak egyéni csúcsot. Nagyon fontos, hogy amit csinálunk, hasonlítson ahhoz, amit a világ élvonalában máshol is csinálnak. Sokat gondolkoztunk ezen, és lesz is ennek látszata. Nagyon fontos, hogy a magyar úszósportnak legyenek még olyan képviselői, mint Milák Kristóf, vagy most éppen Kós Hubert.”
