Szávay vereséggel kezdett Balin
Szávay Ágnes vereséggel kezdett Balin a Bajnokok tornája elnevezésű, 600 ezer dollár összdíjazású fedettpályás teniszversenyen.
Szávay Ágnes vereséggel kezdett Balin a Bajnokok tornája elnevezésű, 600 ezer dollár összdíjazású fedettpályás teniszversenyen.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) három évre eltiltotta Gunnar Prokopot, az osztrák Hypo NÖ női csapatának korábbi vezetőedzőjét, aki múlt csütörtökön a Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen követett el súlyos sportszerűtlenséget. A szakembert e mellett 45 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtották.
A "Póker Nagyapja" korább an még Jeff Shulmant, vagy Phil Iveyt támogatta volna, ám mára megváltozott a véleménye.
Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője Poleksic helyett Panticot jelölte a kezdőcsapatba a 20:45 órakor kezdődő, Fiorentina elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésre.
Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány a főváros négy kerületében szerda déltől éjfélig terjedően az esti Ferencváros-meccsel összefüggésben - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A rendőrök hajnalban elfogtak két rendbontót, akik a hétvégi labdarúgó-mérkőzés után történtekben részt vettek.
A világ legnagyobb autógyáraként ismert Toyota azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből.
Eltűnt négy magyar hegymászó a Kelet-Himalájában, a kínai Szecsuan tartományban, miközben egy még megmászatlan csúcsot szerettek volna meghódítani. Október végén kellett volna visszatérniük, de mindeddig nem adtak életjelet magukról.
Szerda reggel a kínai sajtóban megjelent, tehát bizonyossá vált, hogy négy magyar hegymászó nem tért vissza szecsuan tartományi expedíciójáról, ezért szecsuani és tibeti hegyi mentők indultak a keresésükre.
Grosics Gyula visszautasítja a Budapest díszpolgára címet, amelyet a Fővárosi Önkormányzat adományozott volna az Aranycsapat egykori kapusának november 17-én, Budapest napján. Ezt maga Grosics Gyula mondta kedden az Echo Tv egyik esti műsorában.
A Hepp Ferenc-emléknap keretében rendezett barátságos mérkőzésen a magyar férfi kosárlabda-válogatott kedden sima vereséget szenvedett a szerb Crvena zvezdától a Sportmax Hegyvidék csarnokban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a szombati Ferencváros-Diósgyőr mérkőzésen történt szurkolói rendbontás miatt arra kötelezte a zöld-fehér klubot, hogy soron következő három hazai bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött rendezze meg, e mellett hárommillió forintos pénzbírsággal sújtotta az egyesületet.
Magyar találmány segít az élsportolók egészségének megőrzésében, valamint a túlterhelés elkerülésében. A Testnevelési Egyetemen tesztelték a még fejlesztés alatt álló eszközt, amely idővel a társadalom más rétegein is segíthet. A hvg.hu a fejlesztőkkel beszélgetett.
Hivatalosan egyelőre nem megerősített keddi értesülések szerint magyar hegymászók tűntek el Szecsuan nyugati részén, a Kelet-Himalája térségében.
Fegyelmi eljárást indított Budapest rendőrfőkapitánya két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán - jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Két és fél órás repülést követően kora délután megérkezett a Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő debreceni labdarúgócsapat gépe Firenzébe.
Bár idén az ugyancsak Mercedes-motorok hajtotta BrawnGP szerezte meg a konstruktőri világbajnoki címet, a német gyár továbbra sem részesíti előnyben a McLarennel szemben.
A botrány a Hansa Rostock – St. Pauli német másodosztályú meccs után tört ki. A rendőrök végül vízágyúval voltak kénytelenek közbeavatkozni.
Az utóbbi időben két tekintélyes amerikai napilap is komolyan foglalkozott a tengerentúli internetes póker helyzetével.
Meleggyűlölő kijelentéséért szerződést bontott lengyel kapusával a dán élvonalbeli Midtjylland labdarúgóklub.
Önálló "Fradi-nyomozócsoport" alakult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) szombaton - írta keddi számában a Népszabadság.