Négy gólt lőve hozta a kötelezőt a magyar válogatott Andorrában
A magyar csapat egy durva meccsen aratott győzelmet.
A magyar csapat egy durva meccsen aratott győzelmet.
Az összes első osztályú klubnak telepítenie kell a VAR-t.
Az angol első osztály harmadik helyezettje figyeli a magyar válogatott védőt.
A Real Madrid középpályása szerint a katari vébéhelyszínen olyan munkásokat dolgoztatnak, akik inni sem kapnak eleget.
Gera Zoltán együttese pont nélkül, csoportutolsóként zárta a tornát.
A nyugati sportolóknak azóta kell kényes politikai kérdésekben befogni a szájukat, amióta megérkezett az óriási üzletbe Ázsia pénze is. Pedig a sportban a világnézetek összefonódása jóval régebb óta jelen van, mint az attól elhatárolódás igénye.
A magyar teniszező egy hónapon belül harmadszor kapott ki az orosz Andrej Rubljovtól.
Az argentin 2011 óta van a klubnál, a mostani az utolsó szezonja, a Barcánál folytatja.
A magyar focisták állítólag cigányoknak nevezték a román játékosokat a meccsen, és utána az öltözőnél is.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó egyelőre annak örül, hogy újra lehet versenyezni.
A brutális balesetet szenvedő Daniel Andre Tande jól reagált az ébresztésre.
Dühösen és elkeseredetten fogadta Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja, hogy egy meg nem adott gól miatt csapata csak 2-2-es döntetlent játszott Szerbiában a jövő évi, katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának szombati játéknapján.
Szegény Jose María Mulé Elobéval pontosan az történt, ami a címben szerepel.
A magyar válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva 2-1-re kikapott szombaton a románoktól az U21-es Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Péni István a közösségi oldalán írta le, miért döntöttek úgy, hogy kiszállnak Sidi Péter mellől a csapatversenyből. A sportági szövetség vizsgálatot ígér a botrány után.
Egy nappal korábban a norvégok figyelmeztették a 2022-es világbajnokságot rendező Katart.
Milák Kristóf országos csúccsal, tokiói A-szintes idővel nyert 100 méter gyorson az úszók olimpiai kvalifikációs országos bajnokságának pénteki döntőjében.