Visszavonul a focista, aki beállította C. Ronaldo rekordját
A Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi, a New York Cosmos jelenlegi labdarúgója, Raúl González bejelentette, hogy novemberben visszavonul.
A Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi, a New York Cosmos jelenlegi labdarúgója, Raúl González bejelentette, hogy novemberben visszavonul.
MTI
A Fradi-drukkerek szerint a focisták azért nem köszönik meg a biztatást a meccsek után, mert "nem lehetnek jóban azokkal, akik Kubatov Gábort szidják".
hvg.hu
A német drukkercsoportok bojkottálják majd a londoni találkozó első öt percét, és csak utána foglalják el helyüket a lelátón, mert túlzónak tartják a 86,8 eurós (26 859 forint) jegyárat, amely a postaköltséggel és az egyéb díjakkal együtt csaknem 100 eurót (31 015 forint) tesz ki.
MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága és tagszövetségei egységesen kiállnak felfüggesztett elnökük, Michel Platini mellett, akinek ügyében gyors döntést várnak az illetékesektől.
MTI
A Testnevelési Egyetem rektora szerint egy ilyen csarnok elvesztése "óriási problémát" jelent a tanároknak és diákoknak, az egyetemen pedig már felállt egy válságstáb, amelynek éppen az a dolga, hogy megoldja a helyzetet. Több felajánlást is kaptak a különböző sportkluboktól a teremhasználatra. A hajnali tűz okozta anyagi kár jelentős, több milliárd forintos.
MTI
Továbbra is névadó szponzorként áll az MVM a veszprémi kézilabdacsapat mögött, a mezekre pedig új támogatóként a Balaton is felkerül.
hvg.hu
A BBC a futballőrültnek tartott magyarokhoz látogatott, annak az okát keresve, hogy a magyar női labdarúgás miért nem örvend ugyanakkora támogatásnak. Megszólal Szász Kitti négyszeres freestyle futballvilágbajnok és a Ferencváros játékosai is, utóbbiak panaszkodnak, hogy többen még mindig úgy gondolják az országban, hogy a női játékosoknak a konyhában a helyük.
hvg.hu
A Videoton védője egy Magyar Kupa-mérkőzésre sietett, hogy megnézze társai játékát, az M7-es autópályán érte autóbaleset. A baleset során nagyon megijedt és az autója is összetört, de szerencsés volt a kimenetele az esetnek.
hvg.hu
Novembertől Belgium vezeti majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesz, amely a rangsor élén áll.
MTI
Kiemeltként várja a magyar futballválogatott az Eb-pótselejtezők vasárnapi sorsolását, így Norvégia, Dánia, Írország és Szlovénia lehet a magyarok ellenfele a november közepi pótselejtezőn.
MTI
MTI
hvg.hu
Devon Krogh, akinek a nyakát kedden korcsolyapenge sebezte meg, kétórás operáción esett át. Nyaki vénájából egy vérrögöt kellett eltávolítani. Mivel nem artériás vérzése volt, nem volt életveszélyben.
MTI
A Veszprém Megyei Napló online kiadásában kedden este már tovább jutott az Eb-re a magyar fociválogatott. Ami persze valójában nincs így.
hvg.hu
Törökország az utolsó percben lőtt góllal nyert kedden Izland ellen, a kazahok pedig győztek Rigában, így a magyar válogatott pótselejtezőt játszik az Eb-részvételért.
hvg.hu
Az egyik játékos súlyos nyaki sérülése miatt a hosszabbításbanfélbeszakadt az Újpest - Fehérvár AV19 mérkőzés a jégkorong Mol Liga keddi játéknapján.
MTI
Bódi Ádámra várhatóan legalább háromhetes kényszerpihenő vár, mivel az orvosi vizsgálatok szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett múlt csütörtökön, a magyar labdarúgó-válogatott Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.
MTI
Lennart Johansson azt mondja, nem tudott arról, hogy a FIFA-nak korábban szerződése lett volna Michel Platinivel, pedig a francia UEFA-elnök azt állítja, a tanácsadói munkájáért tett zsebre kétmillió svájci frankot.
MTI
A németek egykori kivállósága – aki legfőképp harcosságával és mentalitásával vívta ki a tiszteletet a pályán – a német másodosztályú Paderborn csapatánál kezdi meg edzői karrierjét. Stefan Effenberg másodedzője a magyar U-19 korosztályú válogatottnál dolgozó Sören Osterland lesz az értesülések szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál támadója kedden átvette az Európában játszó legeredményesebb futballistának járó Aranycipőt.
MTI
A magyar labdarúgó válogatott EB-re való kijutása szempontjából kulcsfontosságú volt a mérkőzés, egy esetleges ukrán győzelemmel ugyanis minden bizonnyal pótselejtezőt kellett volna játszanunk.
hvg.hu
"Semmi ilyesmi nem történt" - mondta a 30 éves brit pilóta, akinek korábban is volt már gondja a pezsgőlocsolással. Pedig a videón világosan látszik, ahogy az apró cseppek beborítják a Putyin-zakó hátát.
MTI
MTI
hvg.hu