Varsóban már megvan az új amerikai nagykövet
Trump elnök olyan politikust nevezett ki, aki nem fogja segíteni Donald Tusk kormányát, de kiáll Ukrajna további támogatása mellett.
Trump elnök olyan politikust nevezett ki, aki nem fogja segíteni Donald Tusk kormányát, de kiáll Ukrajna további támogatása mellett.
Azt nem közölték, hogy milyen forrásból, honnan lesz pénz a kórházak tartozásaira.
Bodor József eddig, két éven át díjazás nélkül működött.
A kormány engedélyezi a szerződés szerinti ügylet megkötését az elővásárlási joggal rendelkező Budapesti Közműveknek.
Bogdan Swieczkowski szerint a miniszterelnök és kabinete a kormányváltás óta szervezett bűnözői csoportban tevékenykedik, amelynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása. De az ügyész, akinél a feljelentést tette, a kormány szerint már rég nem is ügyész.
A kormány elfogadta a cím többi viselőjének javaslatát.
A bírójelöltekről az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése dönt majd.
Sőt, senkitől: a kormány gyorsan kapcsolt, és eltakarította korábbi belepiszkálását a Btk.-ba.
Azok is alkalmazhatják, akik tavaly még átlépték az eddig 12 milliós határt.
Bidenék felmondták, Trump elnök hivatalba lépése után talán gyorsabban vissza lehet állítani.
Lesz pénz a Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítására is.
Az államkincstári elnöki állás szakmai követelményeit eddig tételesen felsorolta egy kormányrendelet, most ezeket kihúzták, és csak annyi szerepel a helyükön, hogy a szakmai és képesítési feltételekről a miniszter dönt.
Donald Tusk szerint nem tudni, mennyire fogja sújtani az amerikai elnök migránsellenes politikája a lengyeleket, de fel kell készülni a deportálásokra.
A költségvetésből törölték a többség által szintén törvénytelennek tartott Országos Bírósági Tanács tagjainak napidíjfedezetét is, és csökkentették a Legfelső Bíróság és a Köztársasági Elnöki Hivatal büdzséjét.
Horváth László és Riz Gábor 2023-ban kapott először felkérést ezekre a feladatokra.
Korábbi hírek szerint a magyar miniszterelnök és családja csak január 16-án tér haza.
A világ Dániához tartozó legnagyobb szigete egyszer már fontos szerepet játszott a dán-amerikai kapcsolatokban. De egészen másképp, amikor a II. világháború alatt a nácik partraszállásától lehetett tartani.
Ezt a lengyel kormány nyilatkozta csütörtökön, miután a köztársasági elnök felszólította erre. Azt nem lehet tudni, hogy az izraeli miniszterelnök oda akar-e utazni.
Úgy látszik, hirtelen mégis lett olyan szervezet, amely szükség esetén garantálja, hogy akit hazaküldenek a Fülöp-szigetekiek közül, az tényleg hazamenjen.
Legalábbis majd, amikor belülről korszerűsítik a Parlamentet. Korábban az Országházzal szemben lévő egykori Kúria, majd Néprajzi Múzeum szerepelt a tervben, de ezt most megváltoztatták.