Dupla támogatást kapnak a postai szolgáltatást is vállaló falusi kisboltok
A kedvezmény a munkáltatói közterhekre és a postai közreműködéshez szükséges eszközbeszerzésre vonatkozik.
A kedvezmény a munkáltatói közterhekre és a postai közreműködéshez szükséges eszközbeszerzésre vonatkozik.
Azután fordult az Alkotmánybírósághoz a Szivárvány Misszió Alapítvány, hogy egy autós tüntetését a járványveszélyre hivatkozva betiltották. Az Ab ebben nem látott hibát.
Különvéleményt egyetlen alkotmánybíró sem nyújtott be.
Most látszik a gyakorlati következménye egy 2010-es parlamenti döntésnek.
Az új állami viszontgaranciáról is szavaznak, illetve hozzátennének egy rendelkezést a Polgári törvénykönyvre vonatkozó átmeneti szabályokhoz.
A jelölőbizottság hétfői ülése után tették közzé a javaslatot, mely szerint Márki Zoltán a jelölt.
Nem szokott előfordulni, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslatot nem tárgyalja az Országgyűlés. „Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról” szóló előterjesztéssel mégis ez történt. Jegelték.
Az Ab szerint alkotmányos követelmény, hogy a választott szenátusokat nem lehet semmibe venni.
Csak a világörökségi területeken lesz kötelező eladni a bérlakásokat a bérlőknek a törvényalkotási bizottság (TAB) javaslata szerint.
A törvény a kihirdetése utáni napon máris hatályba lép. Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy ügy közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik, tervek sem állnak rendelkezésre.
Még nem tudni, kit jelölnek a posztra.
Több veszélyhelyzeti szabály is változik.
Kivéve a falunapokat.
A kedd este megjelent kormányhatározat ezt „visszarendezésnek” nevezi.
A katonák és a rendőrök utazási korlátozását is megszüntetik.
Áder János köztársasági elnök pénteken újratárgyalásra visszaküldte az országgyűlésnek a május 26-án elfogadott új ingatlan-nyilvántartási törvényt, mert annak egyik pontja szerinte „értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan”. Az államfőnek – vagy inkább szemfüles munkatársának, aki a hibát észrevette – igaza van. De hogyan szavazhatnak meg valamit, ami értelmetlen?
Cseresnyés Péter a kilencedik miniszterelnöki biztos.
A Honvédelmi Minisztériumtól és a Belügyminisztériumtól is elvesznek cégeket.
Működési támogatást oszt a kormány, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványnak pedig 18 milliárd forintot adományoznak.
Az Alaptörvény szerint az Alkotmánybíróságnak a bírói kezdeményezésekről „legkésőbb kilencven napon belül” kellene döntenie, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) kapcsolatos beadványt tárgyalni is csak a 103. napon kezdték el.