Közös EP-frakcióról tárgyalt Varsóban a spanyol szélsőjobb vezére
A spanyol Vox párt egy esetleges közös EP-frakcióról tárgyalt a lengyel kormánypárttal.
A spanyol Vox párt egy esetleges közös EP-frakcióról tárgyalt a lengyel kormánypárttal.
A köznevelési törvény módosítása a mentesítésből kihagyott gyerekek számára további kedvezményeket ígért, ám ezekről azóta sem született jogszabály.
Ha valahol emelné az adminisztratív, fizetési vagy egyéb terheket a kormány, máshonnan el kell azokat vennie, hogy összességében ne növekedjenek a terhek, erről jelent meg kormányhatározat.
Egy sor, a közigazgatási bíróságok függetlenségét növelő változtatást iktatna be a róluk szóló törvényjavaslatba, ezzel mintegy bevallva, hogy az emiatt aggódóknak volt némi igaza.
Az Alkotmánybíróságnál évekig hevernek a beadványok úgy, hogy rájuk se néznek. Ahol maga az Alaptörvény szab határidőt, azt nem tartják be. Magyarázatot adni, kérdésekre válaszolni nem hajlandó az Ab.
A kormány nem hozhat olyan rendeletet, amely törvénnyel, tehát magasabb szintű jogszabállyal ellentétes – mondta ki az Alkotmánybíróság Szívós Mária vezette tanácsa. Ezzel egy debreceni bírónak adott igazat.
Négy év után mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nincs szükség külön környezetvédelmi hatóságra, de ennek ellenére alkotmányos követelményként fogalmazták meg a környezetvédelmi szempontok alkalmazását.
Vasárnap este nyújtottak be három eseményhez kapcsolódóan különlegesen gyors közbeszerzést lehetővé tevő eljárási szabályokat. Az egyik eseményen többek közt breaktáncosok, görkorcsolyások és más, városi sportok képviselői lépnek fel, de a 2022-es kézi-Eb is érintett. A közbeszerzéseket gyorsan, meghívásos résztvevőkkel kell lezavarni, és akkor is megköthető a szerződés, ha egy meghívott ajánlattevő szabálytalanságot vett észre.
Máshol szavazna, mint ahol lakna? Mozgóurnát kérne? Választási bizottság tagja lesz? Itt vannak a vonatkozó határidők.
És kimondta: hiába tesz valamit szóvá az Európai Bizottság, a magyar jogszabályokat csak az Ab bírálhatja el.
Bár tömegesség a határokon már jó ideje nincs, a kormány megint meghosszabbította a válsághelyzetet.
Miközben a magyarországi független színházak léte is veszélybe kerül a kulturális tao megszüntetése miatt, az Emmi bőkezűen támogatja Kásler Miklós Emmi-miniszter tanácsadójának színházát.
A Kúria a kormányhivatalnak adott igazat és kimondta, hogy az önkormányzat nem ítélhette meg, gyűlöletkeltő-e a plakát vagy sem.
A sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolására indít programot a kormány, egy másik program keretében pedig ingyen színházi látogatást adnak a gyerekeknek.
A kormány által éppen megvágott költségvetéséből kell majd az Akadémiának kifizetnie ezt is. De akadémikusok nem kaphatják meg.
Az EP-választások előtt hét hétig nem fog összeülni a parlament, erre még nem volt példa.
Indoklás, magyarázat egyelőre nincs.
Külön kormányhatározatot kapott az újonnan építendő élményfürdő, amelynek azt is megengedik, hogy 25 különböző ingatlanon terpeszkedjen el, a hatóságoknak pedig extra rövid időt hagytak az engedélyezésre.
Nem művész, nem tudós, de mégis az ő szava is dönt a legnagyobb művészeti és tudományos elismerések odaítélésében: Balog Zoltán korábbi miniszter tagja lett a Széchenyi- és Kossuth-díjakat odaítélő bizottságnak. Szőcs Géza költőt, volt államtitkárt váltja.
Puzsér Róbertet egyszer elítélték a Hajdu Péter elleni durva kiszólások miatt, másodszor nem. Hajdu ezen akart változtatni, de az Alkotmánybíróság elutasította a hároméves panaszát.