Gergely Márton

Gergely Márton
Aki a legnagyobb átéléssel hazudik a vezénylőtábornok nagyságáról, az jut előre
 

Aki a legnagyobb átéléssel hazudik a vezénylőtábornok nagyságáról, az jut előre

Merész vállalkozásba fogott Anne Applebaum kedd este a CEU vendégelőadójaként: egy nevezőre hozta Lenint, Mugabét és Orbánt. Nem az egyéneket mosta össze, hanem az általuk megálmodott államformában látta meg a hasonlóságot. A Pulitzer-díjas amerikai történész „az egypártrendszer kitartó varázsa” címmel megtartott előadása arra is választ adott: miért hazudnak büszkén és hangosan a vezér prominens vezetői.




Orbán öngólja: a tranzitzóna óta nő a menekültek száma, és meg sem állítható
 

Orbán öngólja: a tranzitzóna óta nő a menekültek száma, és meg sem állítható

A tény, hogy Magyarország 1300 embernek oltalmazotti státuszt biztosított 2017-ben annyira forradalmi, mint az állítás, hogy a Föld gömbölyű. Attól válik politikummá, hogy Orbán eddig a szemünkbe nézve állította: lapos. Rosszabb hír számára, hogy az általa kialakított rendszernek a következménye, hogy 2018-ban is kénytelenek lesznek a hatóságok a tavalyihoz hasonló nagyságrendben menekülteket oltalomra méltóként elismerni. És mindez épp az Orbán Viktor által megálmodott tranzitzóna miatt van.




Török Gábor:
 

Török Gábor: "Óriási a tét, a Fidesz számára is"

Török Gábor politikai elemző szerint a jelenlegi ismeretek szerint nem kérdés, hogy a Fidesz nyeri a választást, az viszont nagyon is, hogy mennyivel. Szerinte az ellenzéknek igazat kellene mondania a valós esélyekről, így tudnák kommunikálni a választás valós tétjét. Ez pedig az, kisebbségbe kerül-e a kormány.


Ha létezne Soros-terv...
 

Ha létezne Soros-terv...

Eljátszottunk a gondolattal, milyen tervet eszelhetne ki Soros György, ha – mint a Fidesz állítja – a pénze egy százalékával valóban be akarna szállni a választási kampányba.





Biztos ezt akarta a Fidesz? A Jobbik esélyt kapott, és élni is próbál vele
 

Biztos ezt akarta a Fidesz? A Jobbik esélyt kapott, és élni is próbál vele

Orbánék idáig figyeltek arra, hogy ne adjanak semmilyen témát az ellenzéknek, amellyel az kiszabadulhat a "Soros-terv" agysejtpusztító béklyójából. Az Állami Számvevőszék által kirótt, példátlan büntetés azonban váratlan lehetőséghez juttatta Vona Gábort. Az anyagi ellehetetlenülés ugyan valódi veszély, de most neki is van apokaliptikus víziója a 2018-as választásokról. És a kilátástalannak vélt pénzgyűjtés akár hatékonyabb kommunikációs eszköz is lehet, mint a nemzeti konzultáció.



A birodalom odavágna - de van-e Simicskának legalább egy kamikazéja?
 

A birodalom odavágna - de van-e Simicskának legalább egy kamikazéja?

A Simicska fiókjában lapuló, Orbán Viktor politikai pályáját megsemmisítő bizonyítékköteg olyan, mint a Loch Ness-i szörny: mindenki fantáziáját megmozgatja, de a létezésére egyelőre nincs bizonyíték. Miután a kormányfő leváltásáért dolgozó oligarcha átrendezte médiabirodalmát, újra felmerült a kérdés: mire készül 2018 áprilisáig?


Dudás Gergely a Politisről: Ez üzlet, gyerekek!
 

Dudás Gergely a Politisről: Ez üzlet, gyerekek!

Miért ne lehetne összehozni egy új online újságot, harmincezer előfizető egyáltalán nem sok – kérdez vissza a vasárnap bejelentett új projektje, a Politis kapcsán Dudás Gergely. Az Index volt főszerkesztője szerint nem szabad arra várni, hogy majd Brüsszel vagy Washington ismét elindítja a Szabad Európa Rádiót, hanem cselekedni kell, ahogy az a volt iskolaigazgató, aki az állami rendszerből kilépve indít egy csodás tanintézményt. Dudás a hvg.hu-nak először beszélt arról, mit ért a megértés-projekt alatt, és mikor kezdi el a toborzást.


Kerényi Miklós Gábor:
 

Kerényi Miklós Gábor: "Én úgy éltem meg, hogy segíteni próbálok"

Nyugdíjazásom én kértem, ezért engem kirúgni nem lehet - mondta a hvg.hu kérdésére Kerényi Miklós Gábor, miután kedd délelőtt az Operettszínház bejelentette: azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól a KERÓ művésznéven ismert rendezőt, az intézmény eddigi művészeti igazgatóját. Kerényi állítja, hogy az ellene felhozott esetek egy olyan oktatási folyamat játékos részei voltak, amelyek kölcsönösségen alapultak, és nem volt szexuális töltetük. A rendező azt mondja, egész egyénisége szabálytalan, de a történetek mögött nem volt valódi zaklatás, abuzálás, szexuális erőszak. Kerényi Miklós Gábor Szentpéterváron rendez, így telefonon beszéltünk vele.


 

"Mindig a másik a náci": Az AfD felemelkedése és Merkel felelőssége

Az AfD előretörése miatt sokkos állapotban elemezte Németország, mi történt az egykori NDK területén, ahol a szélsőjobb lett a második legerősebb párt. A kedélyek lecsitultak, a keletnémeteket újra elfelejtették, és a héten összeült az új Bundestag az AfD majdnem száz képviselőjével. A távlatot kihasználva a hvg.hu elbeszélgetett az újraegyesítés utáni keletnémet generáció egyik prominens tagjával és legjobb ismerőjével. Sabine Rennefanz beszélt provokációkról, sérelmekről és Merkel hibáiról.


Az áldozatok azonosították Marton barátját, ő lehet a per kulcsszereplője
 

Az áldozatok azonosították Marton barátját, ő lehet a per kulcsszereplője

Marton László az ügye tisztázásáig hátralépett, ám a botrány kirobbanása után tíz nappal sem világos, mennyit ad fel valójában hatalmából, és milyen fórumon akarja megvédeni magát. A rendező taktikája mindenesetre elszántabbá tette azokat a nőket, akik Sárosdi Lilla vallomása óta egymásra találtak saját történeteikkel. Megpróbáltuk összefoglalni, mi az, amit már tudunk, és mi hozhat még fordulatot.


A Vígszínház a zaklatási ügyről: azt gondoljuk, amit a Katona
 

A Vígszínház a zaklatási ügyről: azt gondoljuk, amit a Katona

Van-e dolga a magyar színházaknak a Weinstein-üggyel és Sárosdi Lilla vallomásával? Ezt szerettük volna megtudni az elmúlt napokban. Hétfő óta leveleztünk a színházakkal, hogy pontokba szedett kérdéseinkre konkrét válaszokat kapjunk. Alább közöljük ezeket, az olvasó pedig döntse el, melyiket díjazza tapssal.


Sárosdi Lilla: Itt járunk a szőnyegen, ami alatt hullák vannak
 

Sárosdi Lilla: Itt járunk a szőnyegen, ami alatt hullák vannak

Nem múlik a fájdalom – mondja a 20 évvel korábbi zaklatásról Sárosdi Lilla. A színésznő szerint azt sugallja a környezet, hogy az ilyenről hallgatni kell. "És így minden dühvel és félelemmel egyedül maradtam" – mondta a Krétakör művésze a hvg.hu kérdésére. Neki ezért segített sokat a hetekben kirobbant amerikai Weinstein-ügy. Azért lépett most elő, hogy másoknak is segítsen. Sárosdi üzeni azoknak, akik úgy érzik, hírbe hozta őket, hogy ez ellen könnyen tudnak tenni.