Azt írja Juhász Péter a Facebookon, hogy a 444.hu-nak adott csütörtöki interjújából mindenki más részletet emel ki, így aztán megosztja ő is az általa legfontosabbnak tartott részt. Íme:

„Ugyanakkor nekem többet jelent a választási eredménynél, hogy az utána levő gyűjtés milyen eredményt hozott. Politikai célra Magyarországon ennyi pénzt soha senki nem gyűjtött össze Kossuth Lajos óta. Ez jelent valamit. Valamiféle igény arra a munkára, amit mi végeztünk, mégis csak van. Azt gondolom, hogy Magyarországnak igenis szüksége van a liberalizmusra, igenis szüksége lenne nyitottságra, igenis szüksége lenne egy befogadó politikára.”

De jó, kiálthatnék fel, hiszen én is ezt a részt emelném ki. Csak engem erre más motivál, ez a rész engem végtelenül felbosszant. Ez mutatja ugyanis, hova sikerült Juhásznak ledolgoznia magát az egykori civil aktivistából: a politikai bullshit legaljára. Már a felvezetés is nonszensz: „nekem többet jelent a választási eredménynél, hogy az utána levő gyűjtés milyen eredményt hozott”. Az Együtt választási eredményéhez ugyanis nem érdemes semmit sem hasonlítani. Az maga a megsemmisülés. A szavazatok 0,66 százaléka jutott nekik, alig több mint 37 ezer voks.

Azt mondja Juhász, hogy az eredményük oka a taktikai szavazás, mert az emberek elhitték, hogy az Együttre nem érdemes szavazni. Sokat szidta mindenki a közvélemény-kutatókat, hogy nem lehet elfogadni egyetlen mérésüket sem. Pedig a legtöbb kérdést jól mérték fel, jobban mint a pártok vagy a sajtó. Látták a Fidesz brutális erejét épp úgy, mint Juhászék kimutathatatlan támogatottságát. Minden intézet azt mondta, hogy a hibahatár miatt mérhetetlenek. És épp annyi is lett az eredményük: mérhetetlen. Nulla.

Mondhat bármit Juhász arról, hogy más ellenzéki pártokat hogyan fúrt meg a Fidesz, hogyan kellett nekik szembeszélben küzdeniük, a Google találati aránya szerint a hvg.hu-n kétszer annyiszor szerepelt, mint Szél Bernadett. Hasonló az eset a vele most interjút közlő 444 esetében is. Ha az LMP listás szavazataihoz számolnám a médiamegjelenései számát ezen a két, vele nem ellenséges felületen, akkor húszszoros előny jönne ki. Ki is volt, akit elhallgattak? Másik kedvenc érve Juhásznak, hogy senkit annyi személyes támadás nem ért, mint őt. Ezt azért a meleg iszlamistaként bemutatott Vona Gábor nevében tudnám árnyalni. És amennyire hányingerkeltő az, hogy egy gyerekelhelyezési pert hoztak fel ellene, azért az is tény, hogy ezt a dokumentumot az ő magánélete szolgáltatta, nem Terry Blacktől kellett homályos állításokat kicsiklandozni hozzá.

De ha mindezek nem is lettek volna, Juhász Péter tragédiája, hogy a kampány során számos taktikai hibát követett el. Hajtotta és nyüstölte a többieket a törpe szerepéből arra, hogy vele működjenek együtt, és nem volt más terve. A taktikája abból állt, hogy majd valahogy csak lesz megállapodás. Annyi jelöltet állítottak, ami alig haladta meg a kötelezőt, majd érezve a nagyok fagyos elutasítását elkezdték egyoldalúan a visszalépéseket. Dobta ő maga is a törülközőt ott, ahol pártja talán még nyerhetett is volna, hogy majd valahol másutt ők jöjjenek ki jól a dologból. Az Együtt azonban az LMP-vel vagy a Momentummal szemben nem magyarázta el, miért indul külön, nem volt hihető stratégiája az önálló megmérettetésre. Az ellenzéki töketlenség és szédelgés vezetett oda, hogy ők, akik mindenkinek felajánlkoztak, akaratuk ellenére egyedül maradjanak.

Elrontották. Nem kicsit, nagyon. Minden számot és felmérést ismertek, és mégis nekiindultak. Mégis elköltötték az adófizetők pénzéből nekik kiutalt kampányfinanszírozást. Ehhez joguk volt. De tudták ennek következményét. Aki nem ér el egy százalékot sem, az visszafizeti.

Ez a szabály egyébként rossz, mert úgy állít akadályt a politikai versenyben indulni akarók elé, hogy az szűkítheti az alternatívák számát.

Ez ellentétes a demokráciával (és igen, az MSZP kezdeményezésére került a törvénybe). A kamupártok ellen úgy kéne harcolni, ahogy az egyéni indulóknál: az állam egy olyan bankkártyát adjon, amiről a szükséges szolgáltatásokat fizetni lehet. Ne utaljon előre, és legyen meg minden nyomda, ügynökség, szolgáltató adata, amelyhez a pénz eljut. Így nem lenne igazán értelme a kamupártoknak.

A Juhász Péterék által összegyűjtött majd’ 150 millió forint ezek fényében nem politikai támogatás, hanem gesztus. Részint a demokratikus versenyt indokolatlanul korlátozó bírság ellen, részint az összefogás meghiúsulását személyesen is anyagi csapásként elszenvedő politikusok mellett. A kétharmad azon múlt, hogy a pártok taktikai szavazást kértek az emberektől, de a maguk részéről a minimálisnál több áldozatot nem hoztak. Azt hitte mindegyik párt a Jobbiktól az MSZP-n át az LMP-ig, hogy erősebbek minden előrejelzésnél, és nem akarták hagyni, hogy más profitáljon sok szimpatizánsuk szavazatából. Majd megkapták a számlát: a Jobbik úgy kuncsorgott a baloldali szavazóknál egyéni politikusai támogatásáért, hogy egyetlen körzetet tudott csak nyerni, miközben egyetlen egyben sem engedte át másnak a terepet. Az LMP is a saját sértettségével volt elfoglalva, míg a DK már messze saját súlyán feletti jelöltet trükközött ki az ezt sérelmező MSZP-től.

Micsoda felsülés! És még így is volt mód arra, hogy valaki saját konzekvens politikájának köszönhetően 1 százalék fölött végezzen, ha a küszöböt nem is ugorja meg. A kétfarkúaknak és a Momentumnak is volt ajánlata: a teljes megvetés, illetve a jövő ígérete. Ez a két párt hozta a kötelezőt, és így nemhogy bírságot nem fizet, de kap állami pénzt az építkezésre.

Juhászéknak nem volt üzenete, nem volt politikája, csak a kifülyülés és az összeborulás. Pórul jártak, ám nagyon sok ember úgy érezte, hogy ezért érdemein felül bűnhődnének a politikusaik családjukkal együtt.

Valóban nem igazság, hogy ők szívjanak csak, amikor a bukás közös. Helyes volt nekik pénzt adni. Ettől még ez a gyűjtés olyan, mintha összedobnánk valakinek a gyorshajtását. És akkor még egy fájdalmas hazugság a Juhász által idézett bekezdésből: a befolyt pénz NEM támogatás. Az elveszik. A demokráciát féltő emberek saját vagyonukból feláldozzák, lehúzzák a vécén. Pedig mehetett volna a sanyargatott civilek munkájára, a szabad sajtó maradékának előfizetésére, a Stop Soros által vegzált emberek jogi költségére, vagy akár valamelyik párt EP-kampányának támogatására.

150 millió forint mehetett volna értelmes, jövőbe mutató dolgokra, de a közösség ehelyett úgy döntött, szeretné ezzel csökkenteni egy bukott politikai közösség veszteségét.

Az alázat lenne erre a megfelelő reakció, és nem a hamis párhuzam Kossuth Lajossal.

A pénzgyűjtés sikere nem annak szólt, hogy a liberalizmusra szükség lenne. A választási eredmény ilyen téren az irányadó, és ezen a ponton egy nagy liberális gondolkodó szavait idézhetjük Juhásznak válaszolva: „nem azt mondták Peti, hanem azt, hogy menj a p***! Valljuk be!”