Lengyel László: A Matolcsy–Orbán hideg polgárháborúról
A magát sokadik alkalommal átvertnek gondoló vezető és az "elhagyott barát" összecsapása. Ahogy annak idején Simicskára, immár Matolcsy Györgyre sincs szüksége Orbán Viktornak. Vélemény.
A magát sokadik alkalommal átvertnek gondoló vezető és az "elhagyott barát" összecsapása. Ahogy annak idején Simicskára, immár Matolcsy Györgyre sincs szüksége Orbán Viktornak. Vélemény.
Ezt a kínos kérdést immár jogosan feltehetik Őfelsége bűnüldöző hatóságai, mert életbe lépett az Unexplained Wealth Orders. A jogszabály értelmében az 50 ezer font értéket meghaladó vagyontárgyakat akár el is lehet kobozni, ha a tulajdonos nem tudja megfelelőképp igazolni, hogyan jutott hozzájuk.
Orbán Viktornál nincs kiegyezés. Kétfrontos harc van, politikai és gazdasági frontokon. A harc tárgya a gazdasági növekedési pálya, az európai beilleszkedés, a vagyonok és jövedelmek elosztása és újraelosztása, az állam, az életforma, a nyilvánosság szerkezete. A konfliktusok ellenőrizhetetlen összeütközések láncolatává válnak.
Az első száz napi kormányzás csalódásai ellenére Orbán nyilvánvalóan megnyeri az önkormányzati választásokat. De minél nagyobb területet foglal el, annál több embert kell „élelmeznie”. Alkata és a politikai hatalom vezérelvű intézményesülése a jelenlegi politika folytatását ígéri: két lépés előre, egy hátra. Reálpolitikai énje és a nagy támogató csoportok vészjelzései talán mégis a megállapodás és a dialógus irányába fordítják.
A szocialisták vesztettek: rövid távon belebuktak a korrupcióba – akár 1998-ban –, de a válságkezelés viszonylagos sikere felszínen tartotta és megőrizte őket a jövőnek. A baloldal megérdemelte a kapott hatalmas pofont. Remélhetően elgondolkodnak rajta.
Most az a fontos, hogy Orbán mit mond és tesz a két forduló között Északkelet-Magyarországon. Elmegy-e és mit mond Edelényben, ahol akár győzhet is a szélsőjobb? Kimondja-e Pétervásárán vagy Tiszavasváriban, hogy nem fogja tűrni a rasszista uszítást és a törvénytelenséget, és kormányfőként megígérheti, se a magyar állam, se az EU fejlesztési pénzét nem kaphatja az, aki erre vetemedik? A világ várja és elvárja, hogy így tegyen.
Régen, talán sohasem érződött ekkora választói bizonytalanság, mint most. Az ország tele bizonytalan szavazókkal, se ide, se oda tartozókkal. Azt mindenki tudja, hogy kikre nem szavazna, de annál bizonytalanabb, hogy kikre igen. Vajon elmenjen-e egyáltalán szavazni, van-e értelme a szavazatának? Változtathat-e valamit azzal, hogy hová, kire szavaz? Rosszat tesz-e az országnak és saját magának, ha egyszerűen otthon marad?
Közép-Kelet-Európában a német gazdaságpolitikai modell nem igazán vált be, de mit válasszanak helyette?
Fogalmam sincs, hogy képes lesz-e megőrizni Orbán Viktor a realizmusát a kormányzásban, vagy kamarai beszéde színjáték volt csupán, amellyel igyekszik megnyerni a középen lévőket és a külföldet. De jobb, ha úgy tesz, mintha államférfi, ésszerű, türelmes, mások véleményére hallgató politikus lenne, mintha Európában volnánk. Nem hinni akarok neki és benne, hanem érteni és megérteni. Alighanem őszinte volt az a mondata, hogy ma még fogalma sincs, hogyan oldja meg a nyitás bonyolult feladatát.
Suttogó vagy sikoltozó lesz-e a választási kampány? Még kérdezed, hát nem hallod a sikoltásokat? Bizony nem hallom. Mindenki beszél a kampányról, miközben nincs kampány. A pártok politikusai és kampánymenedzserei mintha még nem döntötték volna el, hogy miről is szóljon a kampány. Ezért most mindenről szól és semmiről.
A forró ősz eddig elmaradt. Se gyújtogató csőcselék, se roma-magyargárdista összecsapások. Nincsenek sztrájkok, békések a szociális tüntetések. Szóharc és érdektelen cirkusz az évtizede leértékelt ünnep. A tavasszal nekihevült politika ma egyszerűen unalmas. A szocialisták elhalnak. A fiatal demokraták nem születnek meg. A többiek nincsenek. A választó mintha letett volna arról, hogy életének fontos részévé avassa a politikát.