Raktárban maradt és olcsó ruhákkal versenyezne a Zara a Shein ellen
A Zara és a H&M éppen a gyakran frissülő kínálattal és az alacsony árakkal tört be a divatiparba, most a még gyorsabb és még olcsóbb kínai vetélytársakkal szemben kell védekezniük.
A Zara és a H&M éppen a gyakran frissülő kínálattal és az alacsony árakkal tört be a divatiparba, most a még gyorsabb és még olcsóbb kínai vetélytársakkal szemben kell védekezniük.
Három és fél milliárd forintos juttatást ítélt meg a kormány a Közép-európai Oktatási Alapítványnak, hogy létesítsen elitiskolát az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén. Azt nem tudni, mennyit költött a szervezet az ingatlanra. Közérdekű adatigénylésünkre azt írta, erről nincs nyilvántartása. Hiába kértünk más közérdekű adatot is, lényegében csak az alapítvány nevét, címét és e-mail-címét tudtuk meg a válaszból.
Jól és rosszul is lehet járni a márciusi lakásbiztosítási kampánnyal, megnéztük, miért éri meg váltani, és mi az, amire különösen fontos odafigyelnünk az új biztosítás kiválasztásakor.
A Real Madrid már több, mint tíz éve lecsapott volna Kylian Mbappéra, 3 éve még 200 millió eurót ajánlottak érte, most ingyen szerezhetik meg.
A Diákhitel Központ volt vezérigazgatója a Balásy Gyula cégeivel kötött, túlárazott kommunikációs szerződéseket nehezményezte, azonban vezetése idején a Diákhitel Központ egy másik kommunikácios céggel is szerződött: azzal, amelyik 2019-ben volt feleségét készítette fel a miniszteri szereppel járó sajtószereplésekre.
Több mint 110 millió szempár figyelme 30 másodpercig: ezt kapja az, aki 7 millió dollárért vásárol reklámspotot a Super Bowl-közvetítésben. A helyekért minden évben nagy a versengés, idén azonban még ezen is dob egyet a Taylor Swift-faktor.
Miután szexkereskedelemmel és szexuális bántalmazással vádolták meg, Vince McMahon lemondott a híres pankrátorszervezet, a WWE éléről. A WWE-nek azonban még számos botránnyal kell elszámolnia, mielőtt elbúcsúzhat egykori vezetője örökségétől.
A Magyarországon működő 36 regionális vízműcég fele került a víziközmű-ágazat integrációjára létrehozott Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonába. A vízdíjemelés és a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap létrehozásának eredményeképp azonban az önkormányzati tulajdonban maradt vízművek pluszbevételeinek egy részét is a Nemzeti Vízmű kezelheti.
A sztárjátékosok fél év után már a kiutat keresik, miközben az országban rendezett szuperkupa-mérkőzések rendre botrányba fulladtak.
Ugyan a közvetítési díjak még mindig nem olyan magasak, mint a koronavírus első hulláma idején, a fociklubok bevételei így is újra felvették a Covid előtt leírt trendet. Amíg a pályán a Manchester City tarolt az előző szezonban, addig a bevételek terén elbukta az első helyet.
Csökkenő vásárlóerővel és romló pénzügyi helyzettel igen, beruházásokkal és béremeléssel nem számolnak a vállalkozások a VOSZ és az Egyensúly Intézet negyedik alkalommal elkészített, negyedéves hangulatindexe szerint.
A 2019-ben indult, már a végéhez közeledő önkormányzati választási ciklus egyik legnagyobb újítása a közösségi költségvetés. Több mint két tucat magyarországi önkormányzat kísérletezett a módszerrel, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosok közvetlenül vehessenek részt a döntéshozatalban – változó sikerrel. Összegyűjtöttük, mi lett a nagy tervekből.
Szerda este ér véget a 2023-24-es Bajnokok Ligája szezon csoportköre, a kieső csapatokkal együtt pedig a jelenlegi lebonyolítási rendszer is búcsúzik. Jövőre 32 helyett már 36 csapat versenyezhet a labdarúgás legnagyobb presztízsű klubtrófeájáért, ráadásul minden idők utolsó klasszikus BL-csoportkörét játsszák, a négycsapatos csoportok helyett érkezik az ömlesztett alapszakasz, az eddiginél is sűrűbb versenynaptárral.
Először sújtott le a pénzügyi fair play a Premier League-ben, és máris szinte mindenki igazságtalanságot kiált.
Ingyenessé tenné a meccsre járást a Fortuna Düsseldorf csapata. A német másodosztályú csapat Fortuna für Alle nevű programját az előző szezon végén hirdették meg, most már a tesztmeccseinél tart. Az üzleti modelljük is lehetővé teszi, hogy kipróbálják, működnek-e jegyárbevétel nélkül, és a német foci szabályozása is óriási beleszólást ad a szurkolóknak a döntésekbe.
Nemcsak a vevők és az áruházak, de az adathalászok számára is az év egyik legfontosabb időszaka a Black Friday és az azt követő karácsonyi szezon. A bankkártya- és számlaadatokra vadászó csalók örömmel használják ki a túlfűtött vásárlói lelkesedést, így aki figyelmetlen, kedvező árak helyett többszörösen megfizetheti felelőtlen vásárlásait.
Egy átlagos első osztályú magyar focicsapat közel annyi szponzori bevételhez jut, mint egy belga, noha a nézőszám a belgiumi harmadát sem éri el – derült ki az MLSZ által publikált jelentésből. A szövetség elemzése bár szokatlan őszinteséggel vall színt a magyar futball helyzetéről, megelégszik a részigazságok megállapításával, és nem törekszik annak a kérdésnek a megfejtésére, hogy miért költenek ránézésre érthetetlenül magas összegeket a szponzorok a magyar csapatok támogatására.
A legnagyobb sportesemények közé tart a League of Legends-videojáték világbajnoksága, legyen szó akár a nézettségről, akár a szponzori pénzekről vagy az ott résztvevő játékosok fizetéséről. Ázsiában már a körítésben és a pénzügyekben is oda jutottak, ahol sok sportág csak szeretne tartani, most pedig a nyugatiak rohanhatnának Kína és Dél-Korea után, ha tudnának.
Több hónapos eltiltás várhat az illegális fogadási botrányba keveredett olasz focistákra, egyikőjük már meg is egyezett az ügyészséggel.
Húsz éve utálják a Manchester United szurkolói a Glazer családot, most viszont új tulajdonos szállhat be melléjük. Ahelyett, hogy egy újabb arab mágnás tett volna ajánlatot, az egyik legnagyobb brit vegyipari cég, az Ineos próbálkozhat a Forma-1 és a kerékpársport után egy mindennél nagyobb dobással. Elsőre csak kisebbségi tulajdont venne, de hosszabb távon a teljes tulajdonosváltás sem kizárt.