Donáth Anna anyja 1986 őszén abortuszra megy, így a Momentum politikusa nem születik meg, amelyből egyenesen következik, hogy 38 évvel később Budapest a párizsinál százszor jobb olimpiát rendez – ez a kiindulópontja annak az Ungváry Zsolt által felvázolt alternatív valóságnak, amely tartalmában és formátumában a kora kétezres évek netes fórumainak rajongói fikciót idézi, ehelyett azonban a Demokrata internetes kiadásában jelent meg.
A fiktív budapesti olimpia rendezői a párizsi ihlet hiányában maguktól is kitalálják, hogy a várost átszelő folyó is otthont adhatna a megnyitónak, amelyet egy projektórájára készülő gimis történelemtanár kreativitásával megálmodott, a Gellért-hegyre vetített powerpoint-prezentáció kísér képekkel a honfoglalástól a holokausztig, miközben a folyó felett hologram formájában megjelennek az olimpiai eszmény legfontosabb szimbólumai: a kereszt és a Szent Korona. Mindehhez pedig a zenei aláfestést a Nélküled helyett érthetetlen módon Varga Miklós Európája szolgáltatja.
A nyíltvízi úszók a retkes Szajnában folytatott élet-halál harc helyett a „tiszta, selymes” Balatonban élményfürdőznek, vízilabdacsapatunk mellett pedig Hámori Luca is aranyérmet szerez, miután a döntőben legyőzi a kitaláció szerzője által nem tisztázott nemű olasz ellenfelét.
Ungváry vagy a pillangóhatást próbálja szemléltetni, vagy nagyon befolyásosnak tartja Donáth Annát, mindenesetre a Donáth-mentes fikciójában 2024-ben még Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, a záróünnepségen pedig személyesen ő veszi át az olimpiai zászlót „barátjától, Orbán Viktor miniszterelnöktől”. Ráadásul a Momentum politikusának hiányában már Oroszország sem tartotta szükségesnek megtámadni Ukrajnát, így ők is ott lehettek a budapesti játékokon, ahol az éremtáblázatok harmadik helyén végeztek Kína és az USA mögött, de épphogy Magyarország előtt.
