Még mindig kibeszéletlen és tabuként kezelt téma, ha valaki elvesztette, gyászolja a hivatását, holott nagyon is fontos lenne a láthatóvá tétele. Ezen munkálkodik az egykori Tünet, most Szünet Együttes, akik civilekkel készítenek közösségi színházi előadást, egyéni veszteségtörténeteket gyűjtenek és beszélgetéseket szerveznek a témában.
Tischler Petra a Michelin-csillagos éttermi konyhát hátrahagyva privát séfként ma már a saját útját járja. Hazaköltözött Szekszárdra, ahol veteményese és gyümölcsöse van, és keményen kritizálja azokat a szakmabelieket, akiknek fogalmuk sincs arról, mi történik a természetben. „Kitalálják, hogy nekik csak olyan cukkini kell, ami 16 és 18 centi között van, mert abból tudnak szép kockákat kivágni, de az élet nem egy laboratórium” – mondja. Interjúnkban többek között celebséfekről is beszélgettünk, és arról, hogy miért nem főz paprikás krumplit.
A test végső határokig való dolgoztatása és a kizsákmányolása között sokszor vékony a választóvonal. A balett-táncosok ráadásul egy olyan mozgásformában alkotnak, ami a fizikai igénybevételt és a sérülést tekintve valahol a rögbi és a futball között van. A balettképzésben még ma is "rendben van" az a tanári hozzáállás, ami bárhol máshol aggályos lenne gyerekvédelmi szempontból. Hogyan lehet ezt ép bőrrel és elmével megúszni?
Halász Péter amellett, hogy a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, az idei évadtól első vendégkarmester a budapesti Operaházban, és a Zeneakadémián is elkezdett tanítani. Itthoni munkái mellett arról is beszélgettünk vele, hogy milyen hatása volt a #metoo-mozgalomnak a komolyzenei világra, és miért gondolja, hogy van jövője az opera műfajának.
Zsinórban több mint negyven Diótörő-előadáson táncolt, majd túlhajszoltságra és gyakori sérülésekre hivatkozva hét év után felmondott az Operaház balettkarának egyik táncosa, Kovács Noel Ágoston. A felmondásához egy levelet is mellékelt, amelyben arra panaszkodott, hogy a táncosok egyik előadásból ugranak a másikba, nincs elég idő a pihenésre, hiányzik a megbecsültség, a tánckarban nagy a fluktuáció. De vajon kötelező velejárója-e a fájdalom és a szenvedés a balettnek? Szabadúszó és társulatban dolgozó művészt, egészségvédelmi és jogi szakértőt, valamint az Operaházat és a Balettintézetet kérdeztük, hogy kiderítsük a választ. A témával hamarosan újabb cikkben foglalkozunk.
Min mennek keresztül azok a gyerekek, akiknek a családjában jelen van a bántalmazás – akár lelki, akár fizikai formában, és akár úgy is, ha nem ők a közvetlen elszenvedői? Az Apa bántja anyát című könyv érintetteknek, laikusoknak és szakembereknek is segítség, rengeteg történettel és praktikus tanáccsal.
Sokan bombasztikus leleplezéseket vártak, de az eddig publikussá tett dokumentumokban egyelőre kevés a meglepetés, vannak azonban új részletek Epstein kiterjedt kapcsolati köreiről és arról, hogyan használta ezeket a céljaira. A híres emberek nevei csak úgy röpködnek az üggyel kapcsolatban, de legtöbbjüket soha semmilyen bűncselekménnyel nem vádolták meg.
Otthon élettársak, a színpadon játszótársak. Tavaly ősz óta megy kétszereplős darabjuk, ami egy mélyen tabusított témáról, a perinatális gyászról szól, és ami, bár először letaglózóan hatott rájuk, megtisztulást és bátorságot is adott nekik. Sodró Elizával és Rusznák Andrással nemcsak erről beszélgettünk, hanem többek között a szakmai prostitúcióról, a szabadúszásról és arról, mit kellene tanítani az SZFE-n a diákoknak.
Új szakácskönyvvel jelentkezett Mautner Zsófi, aki, bár bevallottan a nemzetközi, egzotikus fűszerekben gazdag, ázsiai és közel-keleti ízek rajongója, ezúttal egy alföldi falu, Kunmadaras gasztronómiai örökségéből merít. Ami egyben családi örökség is, a gyerekként ott töltött nyaraknak, a nagyszülők verandás házának emléke, a pompás húsleveseké, a sparhelten készülő kacsasülté és a roppanós barackbefőtteké. Egyebek között arról beszélgettünk vele, hogyan lehet visszahozni a nosztalgiával átitatott ízélményeket, elképzelhető lesz-e fügével, amit régen a barackos gombóc jelentett, és hogy miért kegyetlen a téli falu. Interjú.
Az előbb Dél-Amerikában, majd Ausztráliában tömeggyártott Liebig-féle sűrítményt Európa összes meghatározó gazdaságában lehetett kapni a 19. és a 20. század fordulóján, de nemcsak erről volt nevezetes, hanem a mívesen kimunkált reklámkártyáiról is, amelyeket más művészek mellett például Alfons Mucha rajzolt.
Egy baba, amennyire csak lehet, szépen távozzon – tartja Barta Judit, akinek a műhelyében rengeteg, javításra váró játék fordul meg. Családja az '50-es évek óta foglalkozik ezzel, és úgy alakult, hogy mostanra az egyedüliek maradtak az országban.
Továbbra is mély meggyőződéssel valljuk, hogy a legjobb ajándék a könyv. A választás viszont nem mindig könnyű, ezt igyekszünk leegyszerűsíteni a hagyományos karácsonyi könyvajánlónkkal. Ez a második rész.
Daniel Radcliffe dokumentumfilmet készített korábbi kaszkadőréről, David Holmesról, aki huszonévesen lebénult, miután nyaktörést szenvedett a Harry Potter-filmek forgatása alatt. Ami vele történt, azt mentálisan sem volt könnyű túlélni, és a küzdelem máig tart, de esze ágában sincs feladni.
Királynők a konyhából és a palotából, felemelkedések és bukások, és az örök tanulság: az interneten senki és semmi nincs biztonságban. Megnéztük, mit kínálnak a streamingszolgáltatók, és mit érdemes még bepótolni az év vége felé közeledve.
Meg nem valósult budapesti épületek terveiből nyílt kiállítás, ami az elmúlt több mint száz év vízióit mutatja be a kelenföldi mozgó pályaudvartól a Nemzeti Színházas elvetélt pályázatokon át a már-már képzőművészetbe hajló alkotásokig.
Hónapokig tartó vadászat egy orkánkabát után, amit az első adandó alkalommal eláztat az eső, Kodály Zoltán inspirálta kollekció, amit Diana hercegnőnek is bemutattak 1990-es ittjártakor, Zichy Sarolta grófnő koronázási ruhája, amit 1916-ban viselt, és egy ananászbőr kabátka, ami mindezekhez képest teljesen futurisztikusnak hat. Hatalmas ívet rajzol fel az elmúlt 150 év divatjáról a Kiscelli Múzeum új kiállítása, amiben a ruhák és tárgyak bőven túlmutatnak önmagukon, hogy Budapest történetéről is meséljenek.
A ráfröccsenő vörösbor próbáját ugyan nem állja, de az időét igen: az első tévés sztárszakács monumentális művében nemcsak recepteket, hanem részletes magyarázatokat is találunk, mindent a kezünkbe ad ahhoz, hogy kezdőként is megértsük a francia gasztronómia alapjait. Megfőztük a legendás burgundi marharagut, az aranyló hagymalevest, és még flambíroztunk is.
Azt tudjuk, hogyan kell az örömben kapcsolódni, azt már nem, hogyan kapcsolódhatnánk a veszteségeken keresztül. Sem időt, sem teret nem adunk a gyásznak, aminek a megélésére sokszor még családon belül sincs engedély, pedig a gyerekeket is foglalkoztatja a veszteség, érintettek benne és nagyon sokféle módon ki tudják fejezni. Hogy ez mennyire igaz, arra egy vándorkiállítás képei között is megtalálhatjuk a választ.
Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló, tizenhárom „gonosz” meséje nem tanulságos, megoldásokat kínáló történet. Vannak bennük királylányok, sellők, ifjú trónörökösök, tündérek és varázslók, de nincs megnyugtató végkifejlet, a dolgok nem kerülnek a helyükre, és pont az játszódik le bennük, mint a valóságban: a szereplők a világ esetlegessége miatt értelmetlenül szenvednek. Ezek a történetek rólunk szólnak, a sötétséggel és önmagunkkal való szembenézésről, szülő-gyerek kapcsolatokról, elfojtásokról és szabadulásokról. Interjú.
Az újhullámos specialty-kávékultúra már nem is annyira új, de még mindig trendi, és alighanem túlnőtt a belterjes hipszter körökön (ha hipszterek egyáltalán még léteznek). Miért savas az egyik, és miért nem a másik? Milyen íze lesz, ha majdnem egy teljes napig hidegen áztatjuk? Kávékóstolón jártunk.
