Németh András



Fogy a levegő Zelenszkij körül, mi lesz így a háborúval?

A valóság rácáfolt a reményekre, s ahogy elmaradnak Ukrajna harctéri sikerei, úgy kezd foszlani az az orosz agresszió ellen harcoló nemzet korábban példás egysége. Az pedig még veszélyesebb, hogy egyértelművé vált, komoly nézetkülönbségek vannak a politikai és a katonai vezetés között.



Orbánt is megelőzve lett Európa legfőbb rombolója Elvira Nabiullina, az orosz hadigépezet olajozója

A Politico három kategóriában – cselekvők, álmodozók és rombolók – megnevezte azt a 28 vezetőt, akik az idén a leginkább befolyásolták Európa sorsát. A rombolók között – a legismertebb katalán szakadár politikust, Carles Puigdemont-t és Orbán Viktort megelőzve – az orosz központi bank elnöke, Elvira Nabiullina végzett az első helyen. Ő az, aki a Moszkva elleni nyugati szankciók ellenére is különböző trükkökkel életben tartja az Ukrajnát elpusztítani akaró Oroszország pénzügyi rendszerét. Portré.



A győztesnek nem lesz kormánya? Sorra csapják rá az ajtót a szélsőjobbos Wildersre a mérsékelt holland pártok

Sokkhullámként érte az európai politikai fősodort, hogy a hagyományosan a liberalizmus bástyájának tartott Hollandiában Geert Wilders szélsőjobboldali pártja nyerte a választást. A jobbszél megerősödését ezúttal is a migráció elutasítása és az elitellenesség hozta el. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy végül Wilders alakíthat kormányt.








Miért volt ekkora botrány a bolgár-magyar meccs előtt? Elmagyarázzuk

Hosszas huzavona után este Szófiában játszották a Bulgária-Magyarország Eb-selejtezőt, zárt kapuk mögött. Az MLSZ szerint „példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése”, és Szijjártó Péter külügyminiszter is „szánalmas bohózatnak" nevezte a meccs körül történteket. De hogy jutottunk ide, és hogyan sikerült a tönk szélére taszítani a bolgár labdarúgást?




Nem egy véletlen szülte esemény volt a zsidók elleni dagesztáni hajtóvadászat

Az orosz vezetés igyekszik úgy tenni, mintha a nyugati titkosszolgálatok – és természetesen ukrán ügynökök – provokálták volna ki az egy héttel ezelőtti dagesztáni zavargásokat, melyek során az Izraelből érkezett menekültekre vadászó helyiek feldúlták a mahacskalai repülőteret és zsidók után kutatva végigjárták a dagesztáni főváros szállodáit. A mahacskalai incidens azonban nem idegen ügynökök műve volt, hanem az orosz rég- és közelmúlt egyenes folytatása.



Gáz, tisztelet és Brüsszel bosszantása – ezért udvarol Orbán a türk világnak

Orbán Viktor immár teljesen türknek érzi magát, a magyar miniszterelnök a Türk Államok Szervezetének asztanai csúcstalálkozóján egy kicsit megint pocskondiázta az EU-t, majd a mennyekbe magasztalta a türk világhoz tartozó államokat. A miniszterelnök viselkedése több okkal is magyarázható: miközben a térség országaiból nagy mennyiségű földgázt lehet vásárolni, természetes reakció az, hogy valaki ott érzi jól magát, ahol úgy érzi, tisztelik és ahelyett, hogy a jogállamiság helyzete miatt kérnék számon, inkább díszruhába öltöztetik. Ráadásul még a helyi demokráciafelfogás is hasonló az orbánihoz.