Sebők János

Sebők János


Sebők János: Rázták, de Lázár János nem esett le az uborkafáról
 

Sebők János: Rázták, de Lázár János nem esett le az uborkafáról

A Fidesz frakcióvezetője megúszta a politikusi karrierjét fenyegető botrányt. A lemondását követelő ellenfelei egy szélsőjobbos weblap médiahekkjének köszönhetően nevetség tárgyává váltak, s visszakozásra kényszerültek. Ám ettől függetlenül a Lázár-ügy továbbra is létezik, sőt olyan részletekre is rávilágított, amelyek az ország további sorsára is kihatással lesznek.







Meggyes Tamásnak elküldték a selyemzsinórt
 

Meggyes Tamásnak elküldték a selyemzsinórt

Talicskák, csontvázak, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, halállista, sorozatos szabálytalanságok, vádaskodások, hazudozások, perek – az esztergomi polgármesteri hivatalban és környékén az őszi választás óta „zajlik az élet”, ám a helyzet feltehetőleg most tovább „fokozódik”. Az Állami Számvevőszék a napokban nyilvánosságra hozta a korábbi városvezetés pénzügyi tevékenységét vizsgáló jelentését. Tétényi Éva polgármesterrel az ÁSZ-jelentés közzététele utáni új helyzetről beszélgettünk.


Gyurcsány jönni akar, pedig mennie kéne: lehet más az MSZP?
 

Gyurcsány jönni akar, pedig mennie kéne: lehet más az MSZP?

Egy szebb napokat látott szocialista képviselő, az MSZP új platformjának alapítója, multimilliomos nagyvállalkozó múlt hét pénteken másfél órás beszédet tartott egy luxusszálló különtermében VIP vendégek előtt. Bár kétségtelenül karizmatikus egyéniség, sem a választók körében, sem a politikai erőtérben nem hoz annyi hasznot pártjának, lehetséges szövetségeseinek, mint amennyi kárt okoz folyamatos jelenlétével, aktivitásával, küldetéstudatával.


Iwo Jima: véres ütközet – legendás fotó
 

Iwo Jima: véres ütközet – legendás fotó

Clint Eastwood háborús filmeposzát az amerikaiak pontosan 66 évvel ezelőtt történt Iwo Jima-i partraszállásáról két részben kínálta az egyik filmcsatorna. A szombaton levetített első rész (A dicsőség zászlaja) amerikai, a második rész (Levelek Iwo Jimából) japán szemszögből mutatja a második világháború egyik legemlékezetesebb és legvéresebb csatáját. A filmek bemutatják az amerikai történelem legszimbolikusabb fotójának történelmi hátterét.


Sebők János: Az aládúcolt ország – amiről Orbán Viktor szólt, de nem beszélt
 

Sebők János: Az aládúcolt ország – amiről Orbán Viktor szólt, de nem beszélt

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján ismét a szokásos, indulatoktól fűtött politikai handabandázás folyt a parlamentben, holott tíz hónapi kormányzás után, s az egyre súlyosbodó pénzügyi-gazdasági-szociális válság közepette a miniszterelnöktől és az ellenzékétől is okkal vártunk volna konkrétumokat, fontos bejelentéseket, cselekvési programot, illetve javaslatokat.


Sebők János: Bakács tettére nincs mentség, de álljunk meg egy szóra!
 

Sebők János: Bakács tettére nincs mentség, de álljunk meg egy szóra!

Két napja Settenkedőn köszörüli a nyelvét a média alvilága. Szóvicceket gyártanak a nevéből, gyalázzák, sértegetik, gúnyolódnak rajta, s közben természetesen köcsögöznek, buziznak, libsiznek, ahogy mostanában szokás. Bakács pedig védekezik, magyarázkodik: éhes volt, megkívánta a szalámit, nem volt pénze, s olyan hülye volt, hogy még a vonalkódra sem ügyelt.


Sebők János: Miről árulkodik az esztergomi költségvetés?
 

Sebők János: Miről árulkodik az esztergomi költségvetés?

Esztergom polgárai október óta folyamatosan elvonási tünetekkel küzdenek, s csak mostanában ébredeznek az önkormányzati választások utáni másnaposságukból. A politikai macskajaj eddig is sok fejfájást okozott nekik, de az igazi sokkot a város eladósodásának adatai illetve a 2011-es városi költségvetés nyilvánosságra került számai okozták.



„Hellerék”, a korpa meg a disznóól
 

„Hellerék”, a korpa meg a disznóól

Ki kapjon, és ki kapja a legtöbbet? – a jelenlegi elosztó-kirovó rendszerben hosszú évek óta visszatérő kérdése ez a politikai gazdasági, kulturális döntéshozóknak, grémiumoknak. Az is köztudott, hogy ilyenkor gyakran pártérdekek, ismeretségi körök, egyéni szimpátiák alapján hozzák meg a döntéseket. Általában a „mi kutyánk kölykei” jutnak zsírosabb falatokhoz a közkondérokból (mások szerint a vályúból).


Amibe Magyarország is könnyen belebukhat
 

Amibe Magyarország is könnyen belebukhat

Az uniós elnökséggel kapcsolatos események, illetve a médiatörvény körüli nemzetközi botrány fejleményei mellett úgyszólván visszhang nélkül maradt az a hír, miszerint egy nemzetközileg elismert londoni csoport Magyarországot a szégyenpadra ültette.



Szörényi búcsúja Kövérrel, Pozsgayval – Bródy nélkül
 

Szörényi búcsúja Kövérrel, Pozsgayval – Bródy nélkül

Szörényi Levente és a Budapest Sportaréna közönsége is mást, jobbat érdemelt volna annál, mint amit a színpadtól visszavonuló Mester koncertje nyújtott. A nagyon várt fellépés a rajongók körében nem aratott egyértelmű sikert, az érdemi kritika pedig vagy hallgat erről a fontos eseményről, vagy udvariasan méltatja – az „életművet”.


Karácsonyi ének: Van-e még emberarcunk?
 

Karácsonyi ének: Van-e még emberarcunk?

Tettünk-e, teszünk-e valamit azért, hogy a világ élhetőbb, emberségesebb, szebb és jobb legyen? Megvan-e bennünk az a részvét és szeretet, amiről oly sokat fecsegünk, és mostanában oly keveset gyakoroljuk? Kormos István faggatta nem sokkal a halála előtt költőtársát, Nagy Lászlót: mit üzen a XXI. században élőknek, amire ő azt felelte: „Ha még lesz emberarcuk, csókoltatom őket”. Vajon Nagy László ma csókoltatna bennünket?