Sebők János

Sebők János



Horthy-mítosz: hogyan kerülte el a kormányzó a felelősségre vonást?
 

Horthy-mítosz: hogyan kerülte el a kormányzó a felelősségre vonást?

Kísértet járja be az országot, Horthy Miklós kísértete. Szobrot állítanának neki, teret, utcát, hidat neveznének el róla, megnyitották az egykori bunkerét, menye kerületi díszpolgárságot kapott, s a közszolgálati televízió is szükségét érezte, hogy két egymást követő napon műsorára tűzte Koltay Gábor egyoldalú, a kormányzó iránt elfogult Horthy-filmjét. Sebők János írása.



Waterloo után: ki hisz még Orbánnak?
 

Waterloo után: ki hisz még Orbánnak?

Egy ország élén nem állhat olyan ember, aki környezetével együtt mást mond délelőtt, s mást délután. Az is rossz, ha törvényjavaslatok és előkészítetlen tervezetek kapcsán kormányon és frakción belül úgy vitatkoznak, alkudoznak, szavaznak – véleményüket akár óránként változtatva – társadalmi csoportok, gazdasági ágazatok, régiók sorsáról, mintha azok egy össznépi társasjáték leüthető, kicserélhető bábui volnának. Ez a politika és politikusi magatartás most a csőd szélére juttatott minket, s itt az ideje a konzekvenciák levonásának. Voltak már miniszterelnökök ebben az országban, akik ilyen helyzetben tudták, mit kell cselekedni.


Matolcsy, Hegedűs, Hoffmann: a politika mekkmesterei
 

Matolcsy, Hegedűs, Hoffmann: a politika mekkmesterei

Nincs könnyű helyzetben a miniszterelnök. Mostantól folyamatosan nyugtatnia kell az idegeskedő külpiaci szereplőket, ugyanakkor Orbán Viktornak sürgősen le kellene cserélnie a magyar politika kudarcot kudarcra halmozó mekkmestereit. Minisztereket, államtitkárokat, tanácsadókat. A „jobbkezeket” és a „balfékeket”, ami persze rossz üzenet volna a világnak. Ám, ha minden marad a régiben, akkor nem ők, hanem az ország megy a süllyesztőbe.





Orbán most már a saját kétharmadával megy szembe
 

Orbán most már a saját kétharmadával megy szembe

Egy dakota közmondás szerint magas lóról nagyot lehet esni. Márpedig Orbán Viktor most magas lóra szállt fel, amikor a bécsi Neue Kronen Zeitungnak kijelentette, hogy a soron következő kétharmados gazdasági törvényekkel meg akarja kötni a következő tíz kormány kezét.



Sebők János: Tényleg Horthy mentette meg a budapesti zsidókat?
 

Sebők János: Tényleg Horthy mentette meg a budapesti zsidókat?

A Horthy-mítoszt leleplező írásomra számos reflexió érkezett, rengeteg gyalázkodó komment, kevés ellenérv. Ez utóbbiak leginkább azt hangsúlyozták, hogy ő volt az, aki leállította a deportálásokat, illetve megmentette a budapesti zsidóságot. Ezekkel az állításokkal illenék óvatosabban bánni, mert ezek is részei a Horthy-mítosznak.


Sebők János: Bajnai visszatért, de mit akar?
 

Sebők János: Bajnai visszatért, de mit akar?

Bajnai Gordon visszatérését sokan úgy várták a baloldalon, mint Németh Miklósét 2000-ben. Az ország, de legalábbis a szocialisták megmentésére predesztinált, modern Csaba királyfi azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.


Wolf Kati kudarcának igazi okairól
 

Wolf Kati kudarcának igazi okairól

Kár szépíteni a dolgot: csúnyán leszerepeltünk. Nem szavaztak ránk, nem tetszett a magyar előadó, nem aratott sikert a magyar dal. Ezen még az sem vátoztat, hogy a felvidéki magyarok Wolf Katira leadott szavazatait a szlovákiai szolgáltató egyszerűen nem továbbította. Jóllehet az énekesnő fellépőruhája kifejezetten előnytelen volt az alakjához, a táncosok ugri-bugri koreográfiáján néha röhögni kellett, a dinamikus dalhoz statikus előadásmód párosult, a kudarcért a legkevésbé a magyar produkció tehető felelőssé.






Sebők János: magyar Walesa még nincs, de volna rá igény
 

Sebők János: magyar Walesa még nincs, de volna rá igény

A szakszervezetek szombati demonstrációja a külső szemlélőnek csupán egy meglehetősen nagy létszámú, látványos bulinak tűnt. Meglehet, ennél többről volt szó: a rendszerváltás utáni magyar demokrácia útelágazáshoz érkezett, ahonnan az érintett szereplők több irányba is elindulhatnak.