Serdült Viktória

Magyar Péter a tömegben ünnepeléssel zárta a napját - ez volt az új miniszterelnök nagy napja

Megalakult a kétharmados Tisza-többségű új Országgyűlés, búcsúzik az Orbán-korszak, miniszterelnökké választották Magyar Pétert, akit beszívott a Kossuth téren megrendezett rendszerváltó népünnepély. Sulyok Tamás államfő gratulált, de figyelmeztette is a Tiszát a jogállami keretekre. Magyar válaszul azt üzente neki: kezdje ő a lemondások sorát. Kövesse a nap eseményeit a HVG élő tudósításával.


„Komoly szaktekintély”, „remek választásnak tűnik” - Bemutatjuk Görög Mártát, a Tisza-kormány leendő igazságügyi miniszterét

Szegeden az egyik legkomolyabb jogász szaktekintély, és emberileg is jó választás – a meglepetés után ezek voltak az első vélemények Görög Mártáról, akit Melléthei-Barna Márton visszalépése után jelölt igazságügyi miniszternek Magyar Péter leendő kormányfő. A szegedi jogi kar dékánjára komoly feladatok várnak az új kormányban, és fontos szerepet játszik majd az uniós források hazahozatalában is.





Magyar Péter sógora, akinek igazságügyi miniszterként kell helyreállítania a jogállamot – Melléthei-Barna Márton

A leendő igazságügyi minisztert forrásaink rendkívül felkészült, korrekt és alkalmas jelöltnek tartják, de sokan attól tartanak, hogy támadható, hiszen Magyar Péter sógora. A Tisza párt erről a HVG-nek azt írta: „ahogy eddig is, a jövőben is el fogják választani a szakmai és a családi életüket”. Melléthei-Barna Márton jogi vezetőként már a kezdetektől segíti a pártot és részt vesz az uniós pénzekről szóló tárgyalásokon is – az ehhez szükséges törvénymódosítások az első próbatételei közé fognak tartozni.



Orbán Balázs addig keverte Brüsszelt az Európai Unióval, hogy júliustól a helyszínen tanulhatja meg, mi a különbség

Néhány hónapja marad csak a felkészülésre a búcsúzó miniszterelnök leköszönő politikai igazgatójának, kampányfőnökének, aki júliustól az Európai Parlamentben folytatja a munkáját. Orbán Balázsnak a brüsszeli ülésteremben valószínűleg Deutsch Tamás lesz a padtársa, és bár kifejezetten jó fizetés várja, mostantól azt a bürokratikus munkát kell végeznie, amit eddig olyan vehemensen szidott. A sors fintora, hogy Brüsszelben frakciótársa lesz elődje, a Fidesz korábbi kampányfőnöke, Gyürk András.


Megvan, mely parlamenti bizottságokat vezetheti a Fidesz, a Mi Hazánk megkapta a nemzetbiztonságot

Vitályos Esztert jelöli az Országgyűlés alelnökének a Fidesz, miután a Tisza nem fogadta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a posztra. Az Országgyűlés alakuló ülésén ebből volt a legnagyobb vita, a parlamenti pártoknak a bizottsági elnöki posztokról viszont gyorsan sikerült megegyezniük. A Mi Hazánk kapja a nemzetbiztonsági bizottságot, ahova eddig be sem ülhettek.



„A vakság elvett valamit és adott nagyon sokat” – kicsoda Kátai-Németh Vilmos, a Tisza leendő szociális és családügyi minisztere?

Bár 16 évesen veszítette el látását, a Tisza Párt leendő szociális és családügyi minisztere nem hagyta, hogy ez határozza meg életét. Elvégezte a jogi egyetemet, önvédelmi rendszert fejlesztett látássérülteknek, és ő lett a világ első fekete öves vak aikidomestere. A kormányban a szociális ügyek és a családpolitika mellett hozzá fog tartozni az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség is.






Orbánnal fotózkodott, kék lámpás autóval járt Piliscsaba jegyzője, aki lebuzizta Magyar Pétert

A HVG információi szerint hosszú ideig kék lámpás, SS-rendszámú Mercedesszel közlekedett Piliscsaba jegyzője, aki a Fidesz eredményvárója után vállalhatatlan szavakkal szidta Magyar Pétert. Juhász Andrea a település polgármestere szerint most vált méltatlanná hivatalára, pedig már februárban is összeférhetetlenség miatt lépett vissza a Helyi Választási Iroda éléről.



Tényleg zúgni fognak az iratmegsemmisítő gépek a minisztériumokban?

Tizenhat éve nem zajlott kormányzati átadás-átvétel Magyarországon. Nem csoda, hogy egyre makacsabbul tartja magát a pletyka, hogy folyamatosan érkeznek az iratmegsemmisítő gépek a minisztériumokba és a különböző kormányzati szervekhez. Iratokat eltüntetni azonban nem olyan könnyű, mint bárki gondolná, és szakértők szerint sok értelme sincs.



JD Vance az MCC-n: Azért jöttem, mert rengeteg szenny zúdul Viktorra

Az amerikai alelnök a Mathias Corvinus Collegium színpadán folytatta budapesti fellépését. JD Vance szerint Orbán magánbeszélgetéseken sokszor kifejtette neki az orosz és az ukrán álláspontot, és ő tette a legtöbbet a békéért. Az MCC-s diákoknak pedig azt üzente, nem szabad engedni, hogy a csalódottságuk miatt „kicsekkoljanak” a rendszerből.