Az, hogy a Terror Háza Múzeum főigazgatója nem ismeri Németországot, bocsánatos bűn. De megengedhető-e, ha egy ilyen emlékhely élén olyasvalaki áll, aki relativizálja a kommunizmus bűneit, és az NDK vádjait ismételgeti?
Orbán Viktor négy nagy európai napilapban jelentette be, hogy ő amúgy rasszista, és ezért nem látna szívesen színes bőrű embereket Európában. Minisztere, Balog Zoltán pedig a német közszolgálati adó, az ARD esti talk-showjában fejezte ki abbéli reményét, hogy Magyarország kádárista ország marad. Persze nem szó szerint idézek, de egy-egy szövegnek nem csak nyelvtani, hanem kontextuális jelentése is van: némi hely- és nyelvismerettel nem nehéz megfejteni Orbán és Balog szavait.
A keleti nyomás valóban veszélyes lehet Európa értékeire. Csakhogy Orbán eddig épp ezt a Keletet csodálta.
A német kormányt a közvélemény kényszerítette menekültbarátságra. Most ott is elfogyott a vendégszeretet.
Nincs népvándorlás, mert ennél az USA-ba évente jóval többen vándorolnak be legálisan, s nem omlik össze se az ország, se az a bizonyos keresztény civilizáció. Ami itt van, az nem a keresztény civilizáció meg miegyéb válsága, de nem is a gonosz európai imperializmus következménye – ez csupán az Európai Unió nevű jogszabályhalmaz működésképtelensége.
A magyar közéletben kétféleképpen szokás az Európai Unióra gondolni: dacos dühvel vagy áhítatos tisztelettel. Mindkét viszonyulás az Európai Unió jelenlegi lényegének és a magyar érdekeknek a félreértésén alapszik.
Lehetne egyből Napóleon is – és ez nem vicc. Az viszont igen, hogy a Tábornoknak köze lenne ahhoz, amit csinál.
Húsz évvel ezelőtt szabadította fel a horvát hadsereg Krajinát. A függetlenség kétszázezer szerb elűzésével teljesedett ki.
Hétvégén volt az évfordulója a második világháború utáni Európa talán legsötétebb eseményének. A srebrenicai népirtást azonban nem szabad önmagában nézni, mert az nem arról szól, hogy az egyik nacionalizmusnak igaza lenne a másikkal szemben, hanem az etnikai, nacionalista gondolkodás kudarcáról.
Milyen európai baloldal az, amely utcákra vonul, mert a görög nyugdíjasok nem ezerkétszáz eurót, hanem „csak“ nyolcszázat visznek haza, de se Ciprasznak, se bármelyik másik európai baloldali politikusnak szava sincs az ellen, hogy a magyar vagy lett vagy román nyugdíjas két-háromszáz euróból szó szerint nyomorog?
Az euró válsága nem a valuta válsága, hanem azon szerkezeté, amelyben az egységes valuta mellé nem jött létre egységes gazdaság-, sőt akár, egységes szociális politika.
Kicsi, jelentéktelen, szegény, vacak országuk lett – de legalább tényleg az övék.
Orbán biztosan örül Trianonnak. Hiszen micsoda multikulti lenne itt különben!
Gazdasági és nyelvi nyomor mindörökké: ez a célja a harcunknak.
Mi történne, ha a bécsi Burgtheaterben olvasnának föl tiltakozó levelet?
Felháborodni is felesleges. A magyar Svájcban taníttatja a gyerekét, ha teheti, és nem Kazahsztánban.
Magyarország autista, úgyhogy bekajálja a politikai termékeket. Ezért járt így.
Miért akarná a népszerűsége és ereje teljében lévő Putyin megöletni az elszigetelt ellenzéki politikust, miért akarna újabb okot adni a nyugati kritikákra? - gondolják, akik szerint Putyint érdekli a nyugati megítélése.
Ez a harc nem az európai szolidaritásról szól, s pláne nem a kelet-európaiak ügye. Ciprasz győzelme éppen azt fogja eredményezni, hogy az eddig is többségében görögpárti német közvélemény még inkább a szegény, szegény dél-európaiakra fog koncentrálni, és a tényleg szegény Kelet-Európát megint figyelmen kívül fogja hagyni.
Régóta ismert turáni bölcsesség, hogy a Nyugat senkinek sem tesz jót.