Kissé erőszakos módon próbálja az Apple elérni, hogy még csak véletlenül se vigye valaki nem hivatalos szervizbe az iPhone 13 készülékét, ha annak tönkremenne a kijelzője.
Megújította vezetékes portfólióját a Vodafone. A vállalat azt ígéri, az új internetes és tévés csomagok által átláthatóbb és szélesebb körben lesz képes kiszolgálni az ügyféligényeket.
Pár alkalommal már megkínozták a Samsung legújabb összehajtható csúcstelefonját, a Galaxy Z Fold3-at. Egy újabb ejtésteszt bizonyítja, a gyártó semmit sem bízott a véletlenre.
A koronavírus-járvány következtében számos országban olyan mértékben esett vissza a várható élettartam, amilyet a második világháború óta nem tapasztaltak Nyugat-Európában – állapították meg az Oxford Egyetem Leverhulme Demográfiai Kutatóközpontjának szakértői.
Egy Covid–19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be – közölte az orosz egészségügyi minisztérium.
Ma már lehetetlen elképzelni az életünket az okoseszközeink, alkalmazásaink és az internet nélkül, és sokan érezhetjük azt, hogy valamennyire függővé váltunk a telefonjainktól. Ez családon belül akár feszültségekhez, konfliktusokhoz is vezethet. A helyzet még problematikusabb lehet egy nyaraláson, amikor sokan elvárjuk, hogy telefon nélkül éljük meg a közös élményeket. De mennyire szólhatunk bele abba, hogy a családtagjaink és gyerekeink mennyit használják az internetet? Mennyire lettünk mi magunk is függők? És valóban olyan ördögtől valók az okoseszközök az üdülés alatt? Erről beszélgettünk különböző korosztályok tagjaival.
Eddigi legnagyobb szívóteljesítményű intelligens porszívójaként emlegeti a Dyson a V15 Detect modellt, amely a mikroszkopikus méretű por észlelése és eltávolítása mellett a szemcsék méretét és mennyiségét is monitorozza, és valós időben tájékoztat a takarítás hatékonyságáról.
Útnak indították hétfőn Kaliforniából a Landsat-9 műholdat, a legújabb tagját annak az amerikai műholdsorozatnak, amely évtizedek óta vizsgálja a természeti és emberi hatásokat a Föld felszínén. A műholdak feladata, hogy biztosítsák a folyamatos megfigyeléseket a klímaváltozás korában.
A Google több tucatnyi előre elkészített, de szerkeszthető képet kínál a felhasználóknak, hogy azt állítsák be profilképnek. Az újdonság egyelőre csak az androidosok számára érhető el.
A Google a Chrome böngésző után most a Google Meetbe is beletette az élő feliratozós funkcióját. A szolgáltatás egyelőre csak angol nyelvű hívásokkal működik, és ott sem minden felhasználó számára.
Bár a Google-nek van saját videomegosztója (YouTube), nem hagyhatja figyelmen kívül a TikTok és az Instagram óriási népszerűségét. Ezért is szeretné másképp mutatni keresési eredményei között ezek videóit, mint eddig, ami tulajdonképpen a nullával volt egyenlő.
Ellis van Jason olyan szögből igyekszik bemutatni a látottakat, amiket mezei kamerával lehetetlen lenne. Nem véletlen, hogy pár perces felvételeit tízezrek nézik a YouTube-on.
Éppen olyan kicsi, mint a Raspberry Pi, azonban nagyteljesítményű, könnyen konfigurálható, sőt frissíthető: megjelent az ASUS régóta várt kártyakomputere, a Tinker Board felturbózott utódja.
Ugyan nem holnap, de pár év múlva már valószínű lehet, hogy csak legyintünk a 100 vagy a 200 MP-es képérzékelős kamerákról hallva. A Samsung ugyanis olyan szenzort tervez, amelynek felbontása az emberi szemét is meghaladná.