A Black Hole fejlesztőcsapata a már jól bevált, tradicionális, esetenként régi kedves ismerősként újra felbukkanó RTS (valós idejű stratégia) elemeket próbálta ötvözni néhány, az RTS-ek világában teljesen újnak számító ötlettel. Az első és egyben legfontosabb példa ezek közül a többszintű harcmező. Itt ugyanis nemcsak a földfelszínen zajlik a csata, hanem a földalatti alagútrendszerekbe is lemehetünk, hogy különféle akadályokat megkerülhessünk, hogy aztán jól hátba támadjuk a mit sem sejtő ellent. A két szint eseményei egyszerre is nyomon követhetők, mikor ugyanis felderítjük az alsó szintet, a rendkívül szépen kidolgozott egységportré másodlagos mini-térképpé lép elő.

A másik szembetűnő újítás a bevezetőben már említett nagy erejű varázslatokban rejlik. Vannak a “szupervarázslatok”, amelyek egy bizonyos idő alatt töltődnek újra az aktuális faj mágiával foglalkozó intézményében, hogy aztán egy mágus azt az ellenfélre zúdítsa. Az igazi újítás az egész harcmezőn ható többvarázslós mágiákban rejlik. Három pap együtt például litániát mondhat, aminek hatására minden egységünk ereje és ellenállása nagyobb lesz.

A játékban három csapat harcol egymás ellen: a Birodalom, a Bestiák, és a Bukottak.

A “Birodalom” a már jól bevált ember-elf párosítás mellett még a gnómokat tartalmazza. Az egységek a harci teljesítményük után egyenként fejlődnek. A harmadik szintre fejlődött egységek mindegyike valamilyen aurát kap, ami a közeli saját egységeket is segíti. A gyalogszerrel áthatolhatatlan akadályokat repülő csapatszállító hajóval hidalják át – ez egyébként szó szerint egy hajó, és szó szerint repül – vagy pedig a bányászcsapatok által ásott átjárók segítségével. A gnómok – testi és mágikus erejük híján – a technikai tudásukkal segítik a harcokat, ők építik az ostromgépeket, és különféle repülő ketyeréket, mint a fent említett “Gnóm bárka” és a “Gőzmadár” egységeket, mely utóbbi robbanó töltetekkel irtja az ellen élőerejét és épületeit.

A “Bestiák” között a szokásos orkok, trollok, ogrék, goblinok és wyvernek mellett ezúttal manticore-okat és különféle hüllőket találhatunk. Az élelemtermeléshez nem kell farmokkal teleépítenünk a néha egyébként is szűkös építhető területet, elég egyetlen istálló, és az ott tenyésztett “Boronok” fogják majd élelemmel ellátni harcoló és dolgozó egységeinket. A Bestiák csapatszállítása nincs semmi alkalmas járművük, sem valami nagyobbfajta repülő jószáguk, van viszont boszorkányuk, aki bármely egységet gáz formába tud alakítani, melyek aztán nemcsak hogy repülni tudnak, de bárhol átszivároghatnak a két szint között, bármely irányba. A célterületre érve aztán maguktól visszaalakulhatnak. Az ilyen esetekben persze minden faj munkás egysége tud harcolni valahogy, a Bestiák alattvalói azonban a fegyvermesternél felvehetik az előkészített csatabárdokat, ezáltal teljes értékű harcos válik belőlük. A gyógyítás is elég különös módon folyik bestiáéknál, ugyanis a harcmezőn az elsősegély csak olyan formában oldható meg, hogy a boszorkány egy egységünket feláldozza, hogy annak a maradék életerőpontjaiból gyógyítsa a többit.

A “Bukottak” között különféle sötét elfeket, óriás rovarokat, és egyéb rendszertanilag nem besorolható, más dimenzióból érkezett lényeket találunk. Itt a Zergekhez hasonlatos fertőzött talajra történik az építkezés, amit a külön ezt a célt szolgáló talajdeformáló épületünkkel, illetve a Sötét erődünkkel hozhatunk létre. A szintlépés sajátos módon nem egységenként történik, hanem a lélekcsapda segítségével, mely megépítése után minden megölt ellenség lelkét magába szívja, és ennek arányában egyszerre minden egységünket erősíti. Nem árt tehát gondot fordítanunk arra, hogy a hosszúra nyúlt csatában a megállíthatatlannak tűnő, Bukott fajjal játszó ellenfelünk lélekcsapdájának lerombolása céljából külön kis hadjáratot indítsunk, ez ugyanis – amennyiben sikerrel jár – könnyedén megfordíthatja az erőviszonyokat. A Bukottak ostromegysége a Bosszúálló nevű hatlábú, amúgy semmihez nem hasonlító jószág, aki valami mágia segítségével képes szép nagyokat sebezni az épületeken.

Grafikailag gyönyörűen kidolgozott a táj, élethűek a fák, jól néznek ki az egységek és épületek. Sok lehetőség van elfordítani a kamerát, de dönteni is tudunk rajta, de vissza is áll eredeti pozíciójába, miután a gombot elengedtük. Zoomolni is tudunk, de csak a jó ízlés határain belül, nem pedig úgy, hogy meg tudjuk nézni, borostás-e az emberünk.

Az irányításra sem lehet semmi panasz, sok újítást ezen a téren nem várható el, de benne van minden a játékban, amire szükségünk lehet. Az már alap dolognak számít, hogy tetszőlegesen hozzárendelhetünk hotkey-eket szinte bármihez.

A hanghatások azonban hagynak némi kívánni valót maguk után. Rengeteg olyan szituációval találkozni, amikor a játékos szentül meg van győződve róla, hogy hallania kellett valamit, de mégse hallotta. A bányászok például síri csendben csákányozzák az aranyat. Van viszont egy-két egység, aminek túlságosan is hallani a hangját. Aki a valkűrökkel indul támadásra, a hatalmas sasok éles sivítását már pár klikk után elviselhetetlenül fülsértőnek találja, ennek ellenére minden kattintásnál megörvendeztetik vele.

A játék multiplayer része is jólfelszerelt. Az pedig ritkaságszámba megy, hogy egyszerre akár tizenketten is multizhatunk!