Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egy katonai és egy tudományos-kutató műholdat állított pályára egy Koszmosz-3M típusú könnyű hordozórakéta, amely a pleszecki űrrepülőtérről startolt csütörtök hajnalban.
A moszkvai Lomonoszov egyetem Tatyjana nevű, alig 30 kilogrammos műholdja a tanintézet 250. születésnapjának szentelt kutatási program keretében készült. Az első információkat keddre várják tőle. A katonai műhold a Koszmosz-2414 kódjelet kapta.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.