szerző:
Panoráma
Tetszett a cikk?

Francia fizikusok megfejtették a spagetti-rejtélyt, hogy a meghajlított száraz spagetti miért törik több darabba, nem csak kétfelé: a többszörös törés oka az első törést követő, szabad szemmel nem követhető rezgésekben rejlik, s a felismeréstől biztonságosabbra tervezett épületek és járművek várhatók.

A fizikusokat a spagettitörés jelenség régen foglalkoztatja. A Nobel díjas Richard Feynman professzort is rajta kapták, hogy a konyhában gondterhelten töri el egymás után a spagetti szálakat. A rejtélyt Basile Audoly és Sébastien Neukirch a párizsi Pierre és Marie Curie egyetemen fejtette meg, s erről a „Physical Review Letters" című amerikai tudományos folyóiratban számolt be.

A mechanikai modellező laboratóriumban az első törést követő állapottal kezdték a kísérletet, amely annyiból állt, hogy a spagetti egyik végét befogták, a másikat majdnem törésig meghajlították, majd elengedték, és mozgását videofelvételre rögzítették. A rúd ahelyett hogy egyre kisebb kitéréssel rezegve megállt volna, általában egy közbenső ponton eltörött.

A rugalmas, oldal irányban meghajlított rúd mozgását a Kirchoff féle hullámegyenletek írják le. Az elengedéskor a rúd két vége között oda-vissza haladó, visszaverődő és jelentős hajlító feszültséget okozó hullám indult. A szinte a töréshatárig feszített spagetti nem bírta a visszavert hullám okozta pluszterhelést és eltörött. A Kirchoff egyenletek numerikus megoldása és a videofelvétellel dokumentált tényleges viselkedés jó egyezést mutatott.

Az újonnan létrejött darabokban megismétlődhet a jelenség, s előfordul, hogy azok láncreakciószerűen tovább törnek. Nem mellékes: a szilánkos csonttörések mechanizmusa is hasonló.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Panoráma Tech

Tésztahídépítő-verseny: 171 kilót bírt a győztes szerkezet

A „RECCS-2005" Kárpát-medencei tésztahíd-építő-verseny – amelyet a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolai Karán rendeztek – Miovácz Balázs és Varga Gyula Balázs gépészmérnök hallgató lett az első. Tésztaépítményük 171,36 kilónyi terhelést bírt ki.

Szellem

Spagetti és Dogma

Nehezen jósolható meg, hogy az etyeki lankákra álmodott stúdiókomplexum felpezsdíti-e a hazai filmművészetet. Az európai mozgókép történetében akad példa felvirágzást generáló filmvárosokra is, bár éppen a névadó Korda Sándor próbálkozásai közül nem az itthoni, hanem csak az angliai járt nagy sikerrel.

Gazdaság

Tésztacsata a magyar szupermarketekben

Bírósági végrehajtással szedeti le a boltok polcairól a Gyermely a konkurens Mary-Ker tésztatermékeit, de ezzel nem ér véget a vita, hiszen a Mary-Ker imázsrontás miatt pert indít.

MTI Itthon

A spagetti sem jobb a rántott húsnál

A magyar lakosság túlnyomó többsége a hazai ízeket preferálja, a megkérdezettek 67 százaléka sem otthon, 75 százaléka pedig az étteremben sem kísérletezik a nemzetközi konyha kulináris különlegességeivel.