Az elektronikus úton érkező beadványok internetes felületének kialakítását az a november 1-jén hatályba lépett módosított törvény írja elő, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szól. A közlemény szerint a rendszer jelenleg a jogi és technikai feltételek hiányosságai miatt teszt üzemmódban működik.
A VPOP szerint eleve módosított elektronikus ügyfélfogadó rendszert kell kialakítani, ugyanis hiányzik egyebek között az úgynevezett hitelesítés-szolgáltatók viszonthitelesítési szolgáltatása. Az elektronikus beadványfogadás bevezetése nem befolyásolja majd a hagyományos, papíralapú ügyintézés eddigi menetét – olvasható a közleményben.
Elektronikus ügyfélfogadó rendszert indít novemberben a VPOP
Folyamatban van a Vám- és Pénzügyőrségnél (VPOP) az elektronikus beadványfogadás bevezetése, amely várhatóan november 15-én indul – közölte a hivatal.
Medián: Kicsit visszaesett a Tisza, de továbbra is népszerűbb, mint a választások idején
Feljelentést tettek Fürcht Pál volt főügyész állítása miatt, amely szerint az ügyészségen megmondták, ki ellen lehet nyomozni
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.