A kutató azt követően szorult magyarázkodásra, hogy korábbi munkatársa, Roh Szung Il, a Mizmedi kórház igazgatóságának elnöke csütörtökön az MBC televíziónak nyilatkozva elmondta: Hvang nyomást gyakorolt laboratóriumának egy korábbi kutatójára avégett, hogy hamisítsa meg a kutatási adatokat olyan irányban, hogy úgy tűnjék, mesterséges úton 11 őssejtkolónia jött létre.
Az eredményeket a Science című tekintélyes tudományos magazin idén májusban szenzációként tálalta, és a nemzetközi tudományos világ nagy tetszésnyilvánítással fogadta. Hvang pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy a Science magazinban megjelent tanulmányhoz létrehozott őssejtek fertőzés következtében időközben elpusztultak. Vannak azonban más, általa előállított, lefagyasztott őssejtek, melyeket most felolvasztanak, és azok szerinte napokon belül bizonyítani fogják munkája hitelességét.
Mint elmondta, időre van szüksége ahhoz, hogy bebizonyítsa technológiája érvényességét. Azt állította, hogy általa létrehozott 5 őssejttelepet a Mizmedi kórházban előállított telepekkel cserélték ki, és rendőrségi vizsgálatot követelt az ügy felderítésére.
Hamisak a dél-koreai őssejtkutatás szenzációs eredményei?
Védelmébe vette pénteken Hvang Vu Szuk dél-koreai kutató saját őssejtkutatási eredményeit, amelyeket korábban áttörésként értékeltek nemzetközi tudományos körökben, de újabb hírek szerint hamisításról van szó.
Az ötödikről zuhant ki egy diák a székesfehérvári kollégiumban
Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányról
Sulyok Tamás repülései: mi igaz abból, hogy súlyos biztonsági kockázatok álltak fenn a honvédségi gépeknél?
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
A választás előtt több mint tízmilliárdért kötött felsőoktatási szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Újabb pofon Moszkvának, az Európa felé tapogatozó Nikol Pasinjan pártja nyerte az örményországi választásokat
Vitézy Dávid bejelentette: újra elérhető a Vonatinfo
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.
Megfojtja a forint a kkv-kat, ezért nem tudnak kitörni az alacsony hozzáadott értékű bérmunkából
„Belökte a nevét két ember, már vitték is vezetőszáron” – Cyla és Osvárt Andrea nagyon aggódnak a letartóztatott Őrsi Gergelyért
„A nők egy egész generációját elvesztettük, mert nekik azt mondták, ne szedjenek hormonokat”
Ötéves kisfiú halt meg a strandon, vádat emeltek az anya és két úszómester ellen
Óriási bejelentés a Wizz Airtől: jön a Starlink internet minden repülőgépre
Utazás közben is hozzáférhetnek az utasok a nagysebességű kapcsolathoz.