A Novofer A1apítvány kuratóriumának döntése alapján a 17. alkalommal átadott díjat az idén Kovács F. László vegyészmérnök, mérnök-közgazdász, a BorsodChem Rt. vezérigazgatója; Lustyik György fizikus, a biológiai tudományok kandidátusa, egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézet Sejtanalitikai labor vezetője a Soft Flow Hungary Kft. igazgatója; Pap László villamosmérnök, az MTA levelező tagja, a BME Híradástechnikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára; Nyiredy Szabolcs gyógyszerész, az MTA levelező tagja, a Gyógynövény Kutató Intézet Rt. elnök-igazgatója; Somosi László gépészmérnök, energiagazdálkodási gazdasági mérnök, a Pannonpower Holding Rt. elnök-vezérigazgatója; Tóth László gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet igazgatója; és Kocsor András programtervező matematikus, az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa vehette át.
In memoriam Gábor Dénes elismerő oklevelet kapott Horvai György, az Iparfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke évtizedes szakmai, erkölcsi és anyagi támogatásáért, amellyel hozzájárult a Gábor Dénes-díj fenntartásához, presztízsének növeléséhez. Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat kapott Nagy Zsolt, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar ötödéves hallgatója.
Az elismeréseket Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Csepeli György az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke, Bendzsel Miklós a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, John Nichols brit nagykövet, valamint Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora adta át.
Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat
Átadták a 2005. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban. A díjat a jelentős szellemi alkotásokat létrehozó szakemberek tevékenységének elismeréseként adják át minden évben, 1989 óta.
Az ötödikről zuhant ki egy diák a székesfehérvári kollégiumban
Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányról
Sulyok Tamás repülései: mi igaz abból, hogy súlyos biztonsági kockázatok álltak fenn a honvédségi gépeknél?
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
A választás előtt több mint tízmilliárdért kötött felsőoktatási szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Újabb pofon Moszkvának, az Európa felé tapogatozó Nikol Pasinjan pártja nyerte az örményországi választásokat
Vitézy Dávid bejelentette: újra elérhető a Vonatinfo
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.
Megfojtja a forint a kkv-kat, ezért nem tudnak kitörni az alacsony hozzáadott értékű bérmunkából
„Belökte a nevét két ember, már vitték is vezetőszáron” – Cyla és Osvárt Andrea nagyon aggódnak a letartóztatott Őrsi Gergelyért
„A nők egy egész generációját elvesztettük, mert nekik azt mondták, ne szedjenek hormonokat”
Ötéves kisfiú halt meg a strandon, vádat emeltek az anya és két úszómester ellen
Óriási bejelentés a Wizz Airtől: jön a Starlink internet minden repülőgépre
Utazás közben is hozzáférhetnek az utasok a nagysebességű kapcsolathoz.