A képi információkat egy kamera közvetíti az elektródákhoz, amelyek a retinahártyát ingerlik. Ez utóbbi adja át az impulzusokat a látóidegeknek.
„Az elektromos ingerlés során a beteg nem ugyanazt látja, mint egy látó ember, az új módszer mégis úgynevezett funkcionális látást tesz lehetővé a számára. Az egyébként vakságra ítélt ember érzékeli a környező tárgyak és személyek körvonalait, és képes önállóan tájékozódni" – mondta Minas Corneo, a sydney-i Prince of Wales kórház Bionikus Szem Alapítványának kutatója.
A tudós hozzátette, hogy az egyre biztatóbb eredményekkel szolgáló eljárás főleg a retinahártya-betegségekben szenvedőknek nyújthat segítséget. Corneo elmondta, hogy az új berendezés kevés kockázattal jár, hiszen nincs szükség műtéti beavatkozásra.
Vakvezető kutya helyett mesterséges szem
Sok vak embernek adhatja vissza a látását – még ha nem is teljes mértékben – egy új ausztrál eljárás, amelynek során a retinahártyára helyeznek el mikroelektródákat.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.