Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy Kréta szigetén honos orchideafaj rafinált trükkökhöz folyamodik, hogy rávegye egy méhfaj hímjeit a beporzására. Azt eddig is tudni lehetett, hogy illatával a párzásra kész méhhímeket csalogatja magához, de emellett lényeges szerep jut a virág kinézetének is - derítették ki osztrák kutatók.
A szóban forgó Ophrys heldreichii nevű bangónak a virágai rózsaszínben pompáznak a réteken. A Tetralonia berlandi vadméhfaj hímjei egyenest rájuk vetik magukat, és megpróbálnak párosodni velük - hiszen a virágok párzásra kész nőstény méhek illatát árasztják magukból.
Johannes Spaethe, a bécsi egyetem biológusa évek óta tanulmányozza kollégáival az orchidea és a méh közötti furcsa kapcsolatot. A bangók között nem ritka e jelenség, mindegyik fajuk egyetlen rovarfaj szexuális megtévesztésére alapozza megtermékenyítését. Eddig azonban úgy vélték, hogy a vonzódás szinte kizárólag az illatanyagon múlik.
A bécsi kutatók megfigyelései bizonyítják, hogy a látvány legalább ilyen fontos. A vadon élő méheknek manipulált bangóvirágokat kínáltak fel, amelyekről levágták a rózsaszín lepelleveleket. Messziről érkeztek a szereleméhes méhek, szerelmük tárgyát azonban nem találták meg. Amennyiben a lepelleveleket papírutánzattal helyettesítették, gond nélkül lezajlott a "találka" - tudósít a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).
Az álcák színe szinte teljesen mindegy volt. A méhek egy, az ember által nem érzékelhető jel alapján tájékozódtak. Minél jobban elnyelték a mesterséges lepellevelek az 550 nanométer hullámhossz körüli zöld fényt, annál inkább odacsalogatták a beporzókat - írták a kutatók a The Journal of Experimental Biology című folyóiratban.
Spaethe szerint a méhszem a leszállópályaként működő lepellevelek kontrasztját érzékeli a sötét mézajakhoz képest. Amennyiben a felajzott méh elhelyezkedett a mézajkon, még szőröcskék is ösztönzik az álpárzásra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.