szerző:
Tossenberger Adél

A március elsején elstartolt magyar YouTube segítségével könnyebben böngészhetünk a hazai zenék között, az alkotók pedig – ha nem is azonnal és nem is sokat – bevételt is várhatnak az újítástól. A YouTube regionális igazgatója magyar világsztárokat vár az országunkhoz igazgatott videomegosztótól.

2010 júliusában 80 ezer ember ragadott videokamerát a YouTube felhívására, hogy megörökítse a számára aznap fontos dolgokat. Tartalmi és formai megkötés nem volt, mindössze három kérdésre kellett választ adni: Mi van a zsebedben? Mitől félsz a legjobban? Mit szeretsz a legjobban? A videomegosztóhoz 4500 órányi nyersanyag futott be, így született meg a Life In a Day című, időkapszulaként is értelmezhető netes dokumentumfilm.

A szintén a YouTube-on futó Khan Academy az oktatást forradalmasította. Salman Khan, a projekt kiötlője és névadója első videóit unokahúgának készítette, de amikor már ismerősei és barátai is érdeklődni kezdtek a munkái iránt, úgy döntött, megosztja őket a YouTube-on. Ma már több ezer tanulást segítő videóhoz és feladatsorhoz juthatnak hozzá a diákok, többek között matek, biológia, fizika és kémia témakörben.

Susan Boyle népszerűségén és a Britan’s Got Talent nézettségén is sokat dobott, hogy a sok ellenvéleményt lesöpörve a műsort sugárzó ITV belement: fennmaradjanak a videók a YouTube-on. Hasonló hírverést kapott Jamal Edwards, a brit szórakoztatóipar legfiatalabb egyénisége is, aki karrierjét úgy kezdte, hogy kézi kamerával felvett freestyle rap videókat töltött fel a YouTube-ra. Az egyszemélyes show végül egy fiataloknak szóló netes csatornává nőtte ki magát, életmód-interjúkkal, riportokkal és széles zenei kínálattal.

Patrick J. Walker, a Youtube regionális partnerségért felelős igazgatója az ilyen akciókban látja a YouTube igazi erejét, és hasonló kitörést vár nálunk is most, hogy március elsejétől elindult a magyar YouTube. Vajon ki lesz a magyar Susan Boyle, és ki lesz az új Jamal Edwards? – tette fel a kérdést a szakember az Artisjus szerzői jogvédő iroda által szervezett Zeneipari Konferencián.

Nem a kattintás a lényeg

A Magyarországra hangolt YouTube lényege, hogy kiemelt helyet biztosít a legnépszerűbb hazai videóknak, így a zenerajongók a http://www.youtube.hu-ra kattintva elsősorban hazai alkotásokat ajánló felületre bukkanhatnak. Ezzel együtt a külföldi alkotások éppúgy elérhetőek maradnak.

A másik változás, hogy az eredményekből a hazai zenészek, szerzők, és alkotók is profitálnak, most már pénzügyileg is, ami úgy lehetséges, hogy az Artisjus is megállapodást kötött a videomegosztóval. Szinger András, az Artisjus Egyesület igazgatója azt mondja, mindez nagy lépést jelent a gazdaságilag fenntartható zeneipar kialakulása felé.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy az alkotókhoz nem nézettség alapján, hanem a videókhoz társított reklámbevételek után folyik be a pénz, a számláló pedig nulláról indul, vagyis a március 1. előtt összegyűjtött letöltések nem számítanak.

Akikkel már lepaktált a YouTube
A YouTube első körben többek között a TV2-vel, az MTVA-val, a Sziget Kulturális Szervezőirodával, a jégkorong szövetséggel, az 1g Records, a CLS Records és a Tom Tom Records kiadókkal, valamint a WMMD hazai digitális zenei tartalomaggregátor kötött megállapodást. A YouTube világviszonylatban a CNN-nel, a BBC-vel, a Disney-vel és az olimpiával is partnerségben áll.

A bevétel, illetve a szerzői jogdíjak kifizetésének feltétele, hogy az alkotó pontos adatokat adjon meg művéhez a feltöltéskor, a pénzek beáramlására ugyanakkor az adatok hiányosságai miatt csak az év későbbi időszakában lehet számítani.

Minden fillérért meg kell dolgozni

Walker a fórumon 4 R-rel (Reach, Research, Rights, Revenue) foglalta össze, miért is olyan jó a lokalizált YouTube. Eszerint könnyebb elérni a célközönséget, a tartalmak használata jobban kontrollálható, illetve folyamatosan monitorozható, kik keresik az adott alkotó videóit.

Azért is jó lehetőség ez a zeneipar szereplői számára, mert a zene értékéhez való viszony folyamatosan változik, vagyis bár fogyasztók vannak, nem fizetnek, mert másképp is hozzájutnak a kívánt tartalomhoz – magyarázta a fórumon Kitzinger Dávid, az Artisjus osztályvezetője.

A jövő zenészének épp ezért sokkal tudatosabbnak kell lennie, mint eddig, minden megjelenésért, videóért, és minden fillérért keményen meg kell dolgoznia – vette át a szót Tóth Péter Benjámin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója.

A bénázástól a tudatosságig

A tudatosság ugyanakkor nem mindenkinél természetes, Gradvolt Endre, a 30Y gitárosa például azt mondja, eleinte sokat bénáztak, kifejezetten gyatra felvételeik is elérhetőek a neten, a legtöbb videójukat pedig nem is ők, hanem rajongóik, haverjaik töltötték fel. A zenész szerint ugyanakkor ezek a videók is részét képezik a történetüknek.

A zenekar gitárosa egyelőre tele van kételyekkel az új lehetőségek láttán, és nem tudja, mennyire akarnak mindebbe zenészként belefolyni. Annyi viszont biztos, hogy a kezdeti „szikszalaggal rögzítjük a kamerát és fölvesszük a próbát” kategóriájú videókat már maguk mögött hagynák, és tudatosabban próbálnak építkezni. Videoblogjuk már régóta fut, de ahogy fogalmazott, azt is inkább a kreatív energiáik felszabadítására, intuitíve kezelik.

Beszédes számok
A Walker beszámolója alapján percenként 60 órányi videót töltenek fel a YouTube-ra világszerte (ez 2007-ben csak 8 óra volt), havonta 800 millió egyedi látogatójuk van, és 4 milliárd letöltést regisztrálnak naponta. A mobilletöltések száma most napi 500 milliónál jár, de Walker szerint ez a szám is hatalmas ugrás előtt áll.

A Holdviola zenekar menedzsere, Gál Róbert azt mondja, bár örülnek az új bevételi forrásnak, ez a fajta jogdíj még egy jó darabig marginális lesz, és csak később erősödhet meg. „Többektől azt hallom, hogy milliós nézettségtől milliós bevételeket várnak, de ha lehet, erre alapozva egyelőre senki se vegyen luxusautót vagy nyisson pizzériát” – javasolta. Szerinte a YouTube-os jelenlét nem helyettesíti ugyan, de nagyon jól alátámasztja a rádiós jelenlétet.

Arra a kérdésre, átalakul-e a YouTube varázsa a pénz megjelenésével és a reklámok elszaporodásával, mindenki nemmel válaszolt. „A reklám a szükséges rossz, de még mindig jobb, mintha egy felületért fizetni kéne, de fogyasztói oldalon a változásokból nem fognak sokat érzékelni” – magyarázta Goneth Jácint, a többek között brandek zenei arculatának kidolgozására szakosodott UP Hungary ügynökség vezetője.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu Vállalkozás

Indul a magyar YouTube

Március 1-jén indul el Magyarországon a közösségi videomegosztó lokalizált változata, amely az mmonline.hu szerint a tartalom-előállítók közül megállapodást kötött többek között a TV2-vel, az MTVA-val, a Sziget Kulturális Szervezőirodával és a jégkorongszövetséggel.

MTI Hálózat

Tízszer annyi videó megy fel a Youtube-ra, mint 2007-ben

Percenként több mint 60 órányi anyagot töltenek fel a felhasználók a YouTube videomegosztó portálra - jelentette be a Google-csoporthoz tartozó vállalat hétfőn, hozzátéve, hogy a napi nézettség pedig elérte a négymilliárdot.

hvg.hu Tech

Gyorsítsa fel YouTube-videózását!

A YouTube Preview nevű Chrome-kiegészítőnek köszönhetően minden videóba úgy pillanthatunk bele, hogy valójában nem is kell megnyitnunk, ráadásul egészen különleges statisztikákhoz is jutunk.

Kevés titokzatosabb Mercedes létezik, mint ez a régi fekete AMG kombi

Kevés titokzatosabb Mercedes létezik, mint ez a régi fekete AMG kombi

Terrorállamban akarunk élni vagy szabadságban? - lezárult a Beszélgetések a jövőről vitasorozat

Terrorállamban akarunk élni vagy szabadságban? - lezárult a Beszélgetések a jövőről vitasorozat

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Vicces háttérképek készültek a Galaxy S10-ek "csúfságaihoz"

Vicces háttérképek készültek a Galaxy S10-ek "csúfságaihoz"

Megvan a fideszes médiabirodalom új feje

Megvan a fideszes médiabirodalom új feje

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi