Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Úgy tűnik, nemcsak az új iPhone-októl remél – nem is kevés – bevételt az Apple: védőtokok egész garmadáját jelentette be.
Mind az iPhone 5S-hez, mind az 5C-hez lehet majd különleges Apple-tokokat venni, méghozzá szeptember 20-tól – adta hírül az Apple Insider.
Az iPhone 5S esetében – természetesen – a prémiumjelleg dominál, ezért is készülnek bőrből az új tokok. Állítólag lesz barna, bézs, fekete, sárgás, kék, sőt – egyes források szerint – piros színű borító is.
Az iPhone 5C tokok kevésbé drága anyagból, szilikonból lesznek. A kialakításuk kicsit meglepő, rossz nyelvek szerint a 70-es évek futurisztikus filmjei ihlették a tervezőt. Mindenestre a lyukacsos kivitel lehetővé teszi a „színkeverést”, hiszen így két színt is kombinálhatunk a telefonon.
Míg az iPhone 5S tokok egységesen 39 dollárba, addig az 5C borítói 29 dollárba fognak kerülni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.