szerző:
hvg.hu

Ez minden Apple-fan rémálma: Androidot futtató iPhone. Bár szó sincs arról, hogy az Apple összefogott volna a Google-lel, azonban az androidos iPhone 6s, pontosabban annak klónozott változata mégis létezik.

Kínában már megvásárolható az iPhone 6s, annak ellenére, hogy az Apple hivatalosan még be sem jelentette, és eddig tulajdonképpen csak információmorzsák érkeztek az újdonságról.

Úgy tűnik, Kínában ez mégsem lehet gond (hogy a szabadalmi jogokat most ne is említsük), ugyanis már megvásárolható az iPhone 6s, igaz, a készüléket nem az Apple felügyelete alatt készítették. Többféle név alatt látott napvilágot az újdonság, így például Goophone i6s-nek is hívják, de néhány kereskedőnél a jól megszokott iPhone név alatt fut.

©

A házától egészen a felhasználói felületig minden az új iPhone-t utánozza, és még másolt fülhallgató és töltőkábel is előkerül a csomagból. Minden gomb is ugyanott van, és ugyanúgy funkcionál, mint ez eredeti készüléken. Viszont a fake iPhone 6s csak a 4G-t támogatja, sokkal gyengébb a kamerája, mint az igazi iPhone-oké, és a kijelzőjének felbontása is jóval kisebb annál, mint ami a leírásában szerepel.

Az igazán nagy különbség azonban akkor derül ki, ha mondjuk megérintjük az Apple Maps ikont, ugyanis a Google Maps kerül elő, és az App Store megérintése is a Google alkalmazás-áruházába visz. Nem is történhet ez másképp, a készüléken ugyanis az Android 4.2 Jelly Bean egy erősen módosított változata fut.

©

Ennek megfelelően a telefon ára is csak töredéke az igazi iPhone-énak, egyes kínai weboldalakon 80 dollár körüli árért kínálják. A hamis iPhone 6s egyébként Sencsenben készül, abban a kínai szubtartományi városban, ahol a fejlett ipari park jóvoltából már sok egyéb készülék klónja is napvilágot látott.

Az alábbi „kicsomagolós” videó közelebbről is megmutatja, milyen is az androidos iPhone 6s.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

„Pénteken történelmet írunk”: Izrael felküldi az első Hold-szondáját, Mózes első könyvéről nevezték el

„Pénteken történelmet írunk”: Izrael felküldi az első Hold-szondáját, Mózes első könyvéről nevezték el

Az indonéz főváros az első hivatalos pályázó a 2032-es olimpiára

Az indonéz főváros az első hivatalos pályázó a 2032-es olimpiára

Pozsgay bemondta a népfelkelést, de ki nevezte '56-ot először forradalomnak?

Pozsgay bemondta a népfelkelést, de ki nevezte '56-ot először forradalomnak?

Fekete kordonok mögött épül a Ligetben az ország legkorszerűbbnek ígért játszótere

Fekete kordonok mögött épül a Ligetben az ország legkorszerűbbnek ígért játszótere

A rendőrök szabadították ki a traktorkerék alá szorult férfit

A rendőrök szabadították ki a traktorkerék alá szorult férfit

Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Megvan az első magyar GDPR-büntetés