Az emodzsi japán találmány, neve a japán e (kép) és modzsi (írásjel) összevonásából származik, vagyis csak véletlenül hasonlít a jóval korábbi emotikonra, amely mögött az emóció és az ikon, azaz a kép görög eredetű megjelölése rejlik. 1999-ben a japán telefontársaság, az NTT Docomo úgy gondolta, szórakoztatóbbá kellene tenni a mobilozást. A japán képregényfigurák és közlekedési jelek alapján a cég munkatársa, Kurita Sigetaka 176 jelet tervezett, akkor még fekete-fehérben és pusztán 12-szer 12 képpontnyi méretben – így születtek az első emodzsik. Ezzel szemben az emotikonok csupán néhány írásjelből állnak, mint a :-), a legelső és azóta is legismertebb mosolyjel. Az emodzsik világméretű áttörését az hozta el, hogy 2010-ben a számítógépes írásjeleket szabványosító konzorcium, a Unicode felvette őket arra az időközben majdnem háromezresre nőtt listára, amelynek kódjai alapján minden eszközön, minden fontosabb operációs rendszerben ugyanolyan megbízhatóan jelennek meg, mint egy A betű vagy egy kötőjel. Legalábbis elvben. A gyakorlatban mindmáig előfordul, hogy értelmetlen jelek bukkannak fel a képecskék helyett.
