Készüljön, a Google ma bekapcsolja a Chrome új funkcióját, amitől tisztább lesz az internet
A Google szerint a legtöbben az idegesítő hirdetések miatt használnak hirdetésblokkolót, így szeretnének elébe menni a problémának: inkább letiltják az idegesítő reklámokat, így a többit még láthatják a felhasználók – amiből persze a Google-nak is bevétele származik.
Mindennek oka, hogy a Google saját hirdetésblokkolót épít be a Chrome böngészőjébe, hogy a segítségével tisztább internetet hozzanak létre. A cég szerint ugyanis csak az idegesítő hirdetéseket szűrné a rendszer, vagyis azokat, amelyek böngészés közben felugró ablakként jelennek meg, vagy automatikusan, hanggal együtt indulnak el. (Hogy melyik elfogadható hirdetés és melyik nem, azt a Google egy több nagy céget tömörítő koalíció segítségével határozta meg.) A beépített szűrőt mától telepítik, a felhasználóknak sorra küldik ki a böngésző ezt tartalmazó új verzióját.
a fejlesztők azonban egy blogbejegyzésben elmagyarázzák, hogy pontosan hogyan is működik a rendszer és miként lehet neki megfelelni.
A cég első lépésben megvizsgálja az oldalakat, hogy van-e rajtuk olyan reklám, ami nem felel meg a korábban elfogadott szabályoknak (Better Ads Standard). Ha nincs rajta bosszantó hirdetés, az oldal átmegy a szűrőn, ha van, akkor figyelmeztetést kap. Azokat a webhelyeket pedig, amelyeken a figyelmeztetések ellenére is ott lesznek ezek a reklámok, leminősíti a rendszer.
Ezek után a böngészéskor beírt URL-t a Google összeveti a leminősített weboldalak listájával, és ha egyezést talál (vagyis a felkeresni kívánt oldal bosszantó hirdetéseket tartalmaz), akkor ezen az oldalon blokkolja az összes (!) hirdetést. (Tehát nem csak a problémás elemeket.) A felhasználók ugyanakkor bármikor dönthetnek úgy, hogy a tiltás ellenére szeretnék látni a felugró ablakot, így levehetik az oldalról a tiltást.
Mobilon ez így fog kinézni:
Google
Asztali böngészőnél pedig a böngésző címsorában jelenik majd meg a figyelmeztetés.
A Google a fair play jegyében nem azonnal blokkolja majd a weboldalakat: a figyelmeztetés után 30 napot ad a kezelőjének, hogy levegye a bosszantó reklámot. Ha ezt nem teszi, csak akkor kezdi el blokkolni a hirdetéseket.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.