szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hazai felhasználóknak is okozott már kellemetlenséget a svájci Viagogo, amely rendszerint áron alul kínál nagynevű zenekarok koncertjeire vagy sporteseményekre szóló belépőket. A britek most keményen fellépnének a jegyvásárlós weboldalt üzemeltető viagogo AG ellen, de már a FIFA is perel.

A közismert Viagogóval rendszerint akadnak problémák, elég rákeresni a Google-n néhány ezzel kapcsolatos véleményre, és máris sorakoznak a csalódott vásárlóktól származó beszámolók.

Margot James, digitális és kreatív iparágakért felelős brit miniszter is óva intette hallgatóságát attól, hogy a svájci cégtől vásároljanak, mikor a BBC egyik rádióműsorában azt mondta: az oldal egyike a legrosszabb netes cégeknek, amelyek másodkézből árusítanak belépőket koncertekre, sporteseményekre. James kijelentése után a magyar Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló Advertising Standards Authority (ASA) közleményben jelezte, hogy az oldal sérti az Egyült Királyság reklámtörvényeit azzal, hogy egy-egy vásárlás alkalmával olyan összegeket is levon, melyekről nem tájékoztatja a vásárlókat. Tavaly legalább 60 embert csaptak be így a svájci jegyüzérek a budapesti Gorillaz-koncertre árult jegyekkel, többekkel extra költséget fizettetve – de úgy, hogy arról csak a tranzakció után kaptak értesítést.

A BBC cikke szerint a Viagogo olyannyira semmibe veszi a törvényeket, hogy tevékenysége már a fogyasztóvédelemmel foglalkozó National Trading Standardsnak (NTS) is szemet szúrt. Az intézet nemrég vizsgálatot is indított a Viagogo ellen a sorozatos megtévesztések miatt, annak ellenére, hogy a cég megígérte: felhagy a nem átlátható jegyértékesítéssel, és egyértelműen tájékoztatja vásárlóit, milyen költségeket kell megfizetniük. Ez azonban láthatóan nem történt meg, ugyanis csak az ASA-hoz 23 panasz érkezett be a napokban biztonságos jegyárusító oldalaktól a Viagogo tevékenysége miatt.

Az NTS egyébként nem bánik túl kesztyűs kézzel az általa vizsgált vállalatokkal: bírságot oszthatnak ki, de egyes esetekben akár el is rendelhetik a problémás cégek megszüntetését. Amíg a jogi csatározás le nem zajlik, fussa át a biztonságos netes vásárlással kapcsolatos szabályokat – főleg, ha külföldi oldalakról szokott rendelni és nem csak karácsonykor.

Szintén nem nézi jó szemmel a jegyüzérkedést a FIFA. A szervezet közlése szerint az idei labdarúgó-világbajnokság kapcsán sok panasz érkezett hozzájuk szurkolóktól, fogyasztóvédelmi szervezetektől és piaci szereplőktől is a Viagogo tevékenységével kapcsolatban. A futballszövetség bűncselekmény gyanújával indított pert az oldalt üzemeltető viagogo AG-vel szemben. A FIFA egyúttal felhívta minden érdeklődő figyelmét, hogy a vébére kizárólag saját weboldalukon lehet venni hivatalos úton jegyeket az interneten.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Brüsszel lebontja az EU határait – de még ne kiáltson Sorost, egyelőre csak az internetes vásárlásban

Kevesebb hátrány érheti ezután a magyar vásárlókat is a több webáruházból ismerős földrajzi korlátozás miatt. Az új uniós szabályozásnak köszönhetően az interneten vásárlók jobb hozzáférést kapnak más országokból származó termékekhez és szolgáltatásokhoz. A bankkártyákat sem lehet majd elutasítani magyar mivoltuk miatt.