Le kell állítani a Csendes-óceán kipucolását, baj van a szemétszedő csővel
A tavaly ősszel elindult szemétszedő projekttel először decemberben voltak bajok, most pedig egy nem várt hiba miatt egy időre le is kell állítani a projektet.
A rendszert kitaláló Boyan Slat nemrég úgy nyilatkozott az NPR-nek, hogy az eredetileg U alakot megformáló csőrendszer formája időnként megváltozott, nemrég pedig egy nagyjából 18 méteres darab le is törött belőle. Slat szerint a másodpercenkénti 10 centiméteres sebességével a System 001 túlságosan lassú, a csövet pedig a hullámok és a viharok is megrongálták, így azt meg kell erősíteni, hogy strapabíróbb legyen. Emiatt most Hawaiire vontatják el, hogy ott megjavítsák.
Ettől függetlenül Slat úgy véli, közel járnak ahhoz, hogy jól működővé váljon a rendszer. Ha ez sikerül, azzal 55 tonna szemetet tudnának kivonni az óceánból, ha pedig a korábbi tervek szerint mind a 60 ilyen tisztítóberendezést telepítenék, azzal öt évente meg tudnák felezni a csendes-óceáni nagy szemétszigetet.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.