Elkészült az ágy, amin mindig jót aludhat az ember, akkor is, ha a másik átmászik a térfelünkre
A pároknál gyakori, hogy az egyik olyan közel mászik álmában a másikhoz, hogy minden szabad helyet elvesz tőle. A probléma szerencsére kezelhető, a Ford meg is találta a módját.
hvg.hu
Bizonyára olvasóink között is akadnak olyanok, akikre azért panaszkodott már a párjuk (vagy fordítva), mert éjjelente "honfoglalósat" játszottak, azaz annyit mocorogtak, hogy a másik kis híján a földön találta magát.
A technológia szerencsére már erre, az emberek életében igen gyakori problémára is kínál megoldást, méghozzá az autógyártó Ford jóvoltából, amely mostanság hiánypótló fejlesztésekkel áll elő: korábban például olyan kutyaházat fejlesztettek, amely a szilveszteri petárdázás ellen nyújt védelmet kedvencünknek.
Mostani ötletük sem kisebb ennél: egy különleges ágyat készítettek, amely a gyártó ígérete szerint véget vet a párok éjjeli "harcának", ugyanis bárhogy forgolódjon benne az ember, bármilyen közel is másszon a másikhoz, az ágy mindig visszarakja őt a saját térfelére:
Az ágyat úgy tervezte meg a Ford, hogy a mozgatás ne legyen zavaró (eleve a matrac csúszik át, ha arra szükség van), így használóik biztosan nem ébrednek fel rá. A mozgatást az ágyban elhelyezett érzékelők és egy különleges sín végzi, amely "látja", ha az illető a felezőponton valahogy átjutott.
Azt nem tudni, hogy kereskedelmi forgalomban is megjelenik-e a termék, de alighanem lenne rá kereslet.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.