Pavló Péter
Pavló Péter
Tetszett a cikk?

Az elmúlt hónapok pletykái és kiszivárgott információi után szerda este Londonban rántotta le a leplet a Samsung a legújabb csúcsmobiljáról, a Galaxy S10-ről, valamint annak különböző változatairól. A legerősebb változatban 1,5 TB tárhelyünk és 12 GB RAM memóriánk lesz, és bemutatkozott az első, 5G-képes mobil is.

Az elmúlt néhány év mintha azzal telt volna a Samsung számára, hogy keresik a megfelelő időpontot az éppen aktuális csúcsmobil bemutatására. Míg 2017-ben a Galaxy S8-at a saját, március végi rendezvényen mutatták be, a Galaxy S9 már február végén, a barcelonai Mobile World Congressen debütált. Az idei évben ismét változtattak a formulán, minden bizonnyal azért, hogy a konkurencia – ebben az esetben a Huawei – érkező csúcsmobiljával szemben minél nagyobb előnyre tudjanak szert tenni.

A dél-koreai cég éppen ezért az idei évben ismét egy saját rendezvényen rántotta le a leplet a Galaxy S10-ről, és annak különböző változatairól. Az eseményt még a 2018-as évhez képest is előrébb hozták, szűk egy héttel. A készülékeket február 20-án kora este Londonban mutatta be a Samsung. Azokról az S10-es okostelefonokról van szó, amikről az elmúlt hetekben/hónapokban már számtalan dolog kiszivárgott, megtoldva egy kis érdekességgel: a Galaxy S10, S10+ és S10E mellett bemutakozott a cég első, 5G-képes mobilja is.

A különbség (alig) látszik

Ahogy az már korábban napvilágot látott, a készülékek előlapját szinte teljes mértékben a kijelző foglalja el. A szenzorsziget eltűnt, helyette megjelent az Infinity O technológia – ami a 2018 decemberében bemutatott Galaxy A8-ban debütált először –, vagy közismertebb nevén a kameralyuk.

Samsung Galaxy S10 Plus
Pavló Péter

A Galaxy S10 és a Galaxy S10E elején egy, míg a Galaxy S10+ és a Galaxy S10 5G kijelzőjén két optika található. Erre viszont nagyon figyelni kell, mert a mobilok annyira egyformák, hogy könnyen össze lehet keverni őket. A bemutatón például volt olyan külföldi újságíró, aki hosszú ideig fotózta a három egymás mellé tett készüléket, mire kiderült, hogy valójában egy Galaxy S10+ és két Galaxy S10E van előtte.

Balról jobbra: Galaxy S10+, Galaxy S10, Galaxy S10E
Pavló Péter

Ha szeretnénk tudni, hogy melyik mobilt tartjuk a kezünkben, akkor – természetesen a méret szemrevételezése mellett – erre egy biztos lehetőségünk van: meg kell nézni, hogy a hátoldalra hány optikát szereltek be. A Galaxy S10E-nél "csak" két kamera található a hátlapon, az S10-nél és az S10+-nál három, az S10 5G-nél pedig négy.

Pavló Péter
hvg.hu

Kamerailag

És ha már a kameráknál tartunk: a Galaxy S10E hátlapjára egy Dual Pixel technológiával ellátott 12 megapixeles, széles látószögű szenzor került f1,5-2,4 rekeszértékkel, amihez a 16 megapixeles, ultraszéles látószögű, f2,2-es rekeszértékkel bíró optika társult. Az előlapon lévő, szintén Dual Pixel technológiával felszerelt optika 10 megapixellel és f1,9-es rekeszértékkel bír.

Pavló Péter

A Galaxy S10 (vagy ha úgy tetszik, a "normál" S10), valamint a Galaxy S10+ készülékek hátlapjára ugyanez a rendszer került, amik mellé egy 12 megapixeles, f2,4-es rekeszértékkel bíró teleobjektív társult. A Galaxy S10 és az S10+ előlapján szintén ugyanolyan kamerákat találunk, mint az S10E-nél, utóbbihoz viszont egy 8 megapixeles, f/2,2-es rekeszértékű szenzort is érkezett.

A Galaxy S10 5G-nél ehhez képest variáltak picit a fejlesztők. A hátoldalra a fent említett három optika mellé egy negyedik is társult egy hQVGA 3D-s mélység érzékelő optika személyében, míg az előlapra a Dual Pixel technológiával felszerelt, 10 megapixeles és f1,9-es rekeszértékkel bíró kamera mellé szintén egy hQVGA-szenzor került.

hvg.hu

A méret számít

A másik tényező, amiről el lehet döteni, hogy melyik mobilt is tartjuk a kezünkben, az a méret. Az

  • S10E egy 5,8 colos, az
  • S10 egy 6,1 colos, az
  • S10+ egy 6,4 colos, míg az
  • S10 5G egy 6,7 colos

kijelzőt kapott, amelyek közül az S10E kivételével – amely egy Full HD+ AMOLED képernyővel bír – mindegyik QHD+ felbontású AMOLED. A számoknál azonban sokkal fontosabb, hogy kifejezetten jó döntésnek tűnik, hogy a trendektől eltérően kisebb méretű kijelzővel ellátott mobilokat is készítettek. Az S10E-t és az S10-et az első helyszíni próbánk alapján nagyon kényelmes volt kézbe venni.

Balról jobbra: Galaxy S10+, Galaxy S10, Galaxy S10E
Pavló Péter

1,5 TB lett, maradhat?

A mobilok lelkét (mindegyikét) a 8 maggal felszerelt, 8 nm-es gyártási technológiával készített processzorok jelentik, amelyből Magyarországon az Exynos-szal szerelt változatot lehet majd megvásárolni. A bemutatón benchmark-értékeket egyelőre nem árultak el a fejlesztők, így nem tudni, hivatalosan hogyan teljesít a készülék a nagy rivális Huawei-hez vagy iPhone-okhoz képest.

A processzor mellé szerencsére jó sok memóriát is pakolt a Samsung. Az

  • S10E-ből készült 6 és 8 GB RAM-mal, az
  • S10-ből 8 GB RAM-mal, az
  • S10+-ból 8 és 12 GB RAM-mal, az
  • S10 5G-ből pedig 8 GB RAM-mal

szerelt változat is. Mindezek mellé különböző méretű tárhelyek társulnak. Az S10E-ből készült 128 és 256 GB-os verzió, az S10-nél 128 és 512 GB-os, az S10+-nál pedig a 128 és 512 GB-os változat mellett 1 TB-osat is találunk. Mivel mindegyik készüléket további (maximum) 512 GB-os microSD-kártyával lehet kiegészíteni, így a csúcskészüléket jelentő 12 GB RAM-mal szerelt S10+-ban már 1,5 TB tárhely áll majd rendelkezésre. Ehhez képest az 5G-képes S10-ben "csak" 256 GB tárhelyet találunk, amit ráadásul bővíteni sem lehet.

Tölteni is engedd

Az akkumulátorok mérete a készülékekkel együtt nő, így az

  • S10E-ben egy 3100 mAh-s, az
  • S10-ben egy 3400 mAh-s, az
  • S10+-ban egy 4100 mAh-s, az
  • S10 5G-ben pedig egy 4500 mAh-s

pakkot találunk. A mobilok gyors vezeték nélküli töltéséről a Fast Wireless Charging 2.0-ás szabvány gondoskodik, a készülékek pedig arra is képesek, hogy szintén vezeték nélkül töltsenek fel más készülékeket. Az S10 5G-be a Super Fast Charging szabványt is beépítették, ami vezetéken keresztül 25W-os töltést tesz lehetővé.

Jó hír a rajongók számára, hogy a mobilkonál az arcfelismerés mellé végre merékezett a konkurenciánál már tavaly bemutatott, kijelző alá épített ultrahangos ujjlenyomat-olvasó, amit az S10, az S10+ és az S10 5G kapott meg, az S10E-nél pedig oldalt kell keresni a modult.

De mennyibe kerül?

A készülékekre az előrendelést február 20-tól lehet leadni, a boltok polcaira pedig március 8-án kerül majd a készülék. A magyar árak tekintetében egyelőre annyit tudni, hogy a

  • Galaxy S10 309 990 forintba, a
  • Galaxy S10+ 344 990 forintba, a
  • Galaxy S10E pedig 257 990 forintba

kerül majd. Az S10E esetében választhatunk prizmafehér, prizmafekete, prizmazöld és kanárisárga, az S10-nél prizmafehér, prizmafekete és prizmazöld, míg az S10+-t az eddigi színek mellett már kerámiafeketében is elérhetjük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!